Helyi közélet

2017.11.25. 20:28

Absztrakt mitológia a Modemben

Debrecen - A görög mitológia hősei, a pietá és a feltámadás története, valamint Ibsen drámájának alakjai is megelevenednek az Olga Tobreluts munkáiból november 25-én nyílt kiállításon a Modemben.

Debrecen - A görög mitológia hősei, a pietá és a feltámadás története, valamint Ibsen drámájának alakjai is megelevenednek az Olga Tobreluts munkáiból november 25-én nyílt kiállításon a Modemben.

A Mitológia újratöltve című kiállítás Olga Tobreluts orosz képzőművész több alkotói periódusát mutatja be.

Tobreluts 1970-ben született az akkori Leningrádban, s a Szovjetunió széthullása idején volt egyetemista az állami építészeti egyetemen - fogalmazott a tárlatnyitón Gyürky Katalin irodalomtörténész. Művészete a 90-es évek elején vett radikális fordulatot, ekkor tért át a festészetről a fotóval és 3D modellezéssel kiegészített számítógépes grafikára – Berlinben is tanult. Az a törekvése, hogy az emberi testet a valós látványt megközelítő 3D modellezéssel ábrázolja, az orosz új akadémizmus irányzatához kapcsolódik.

Az 1989-ban megalakult Új Akadémia a kortárs orosz művészet jelentős mozgalma. Tobreluts 1994-től tagja az Akadémiának, és az irányzat egyik hajtóereje lett. Bruce Sterling szerint ő a „trójai Heléna videókamerával és számítógéppel”. Több alkotása a mozgalom emblematikus darabjává vált. A mitológia és történelem alapjaiból kiindulva Olga Tobreluts egy új valóságot épít, amely túllép a történelmi kontextuson, és inkább a jelenhez kapcsolódik. Mítoszai a máról beszélnek, történetei rendkívül hatásos művészi trükkök, ezzel válnak befogadhatóvá a mai közönség számára.

HBN ​

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában