Helyi közélet

2017.09.07. 12:13

Nagyköveti iskolává vált a Fazekas

Debrecen - Térségünkben egyedüliként nyerte el a gimnázium a kitüntetést.

Debrecen - Térségünkben egyedüliként nyerte el a gimnázium a kitüntetést.

Európai Parlament Nagykövet Iskolája címet kapott a debreceni Fazekas Mihály Gimnázium. Első körben összesen huszonöt iskola pályázott sikeresen a titulusra, melyet a programban résztvevő oktatási intézmények nyerhettek el. Az Európai Unió által meghirdetett program célja az európai ismeretek, és a polgári demokrácia üzenetének megerősítése a fiatal korosztály körében. Szerdán a pedagógusok és a diákok ünnepélyesen átvették a nagykövet iskolával járó okleveleket, plaketteket az intézményben. Munkájuk elismeréseként senior nagyköveti oklevelet kapott a Fazekas két tanára, Buda Andrea, valamint Lakatosné Tóth Ildikó. Utóbbi elmondta, az egész egy évekkel ezelőtt megalapított disputa, azaz vitaszakkörrel kezdődött.

Fotó: Derencsényi István

– A résztvevő gyerekekkel rendszeresen demokrácia játékokra jártunk, majd az aktivitást látva európai uniós versenyeken is kipróbáltuk magunkat. A 4 for Europe országos középiskolai versenyt például háromszor is sikerült megnyerni a tanítványaimnak. Buda Andrea kolléganőm az angol nyelvű disputa csoportot vezette, és amikor csatlakoztuk a programhoz, nem volt kérdés, hogy azt együtt csináljuk majd végig.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában