Helyi közélet

2017.09.12. 13:16

Lehet pályázni a Gábor Dénes-díjra

Budapest - Immár 29. alkalommal hirdették meg a Gábor Dénes-díj felhívását műszaki szakemberek számára - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi adásában.

Budapest - Immár 29. alkalommal hirdették meg a Gábor Dénes-díj felhívását műszaki szakemberek számára - hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi adásában.

Az elismerés a civil szféra legnevesebb műszaki alkotói díja, amellyel nemcsak a hazai műszaki és természettudományi felsőoktatás képviselőit, a jelentősebb ágazatok, illetve iparágak kutatóit, fejlesztő szakembereit szeretnék elismerni, hanem a külhoni magyar szakembereket is - hangzott el.

Jamrik Péter, a díj alapítója elmondta: a Gábor Dénes-díj alapítása után nem sokkal egy nemzetközi díjjal is bővült, majd a határon túli magyarok számára is létrehoztak egy külön elismerést.

A díjat, amelyre október 10-ig terjeszthetik fel a tudományos közösségek jelöltjeiket, a kuratórium ítéli oda még október folyamán. Hozzátette: ebben az évben 1200 felterjesztési felhívást adtak ki kutatóintézetek, fejlesztők, szakmai közösségek, ágazati csoportok, felsőoktatási intézmények számára.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában