Helyi közélet

2017.09.08. 10:06

Csaknem két tonnával több hal fogható majd

Hajdú-Bihar - Hivatalosan még nem köszöntött be az ősz, de a Hajdú Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége újabb évszaki haltelepítésről értesítette szerkesztőségünket.

Hajdú-Bihar - Hivatalosan még nem köszöntött be az ősz, de a Hajdú Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége újabb évszaki haltelepítésről értesítette szerkesztőségünket.

A szövetség kezelésébe tartozó vizekbe idén eddig már több ütemben kihelyezett 11 ezer kilogramm, azaz 11 tonna pontyhoz, 350 kilogramm keszeghez, valamint 20 ezer darab süllőivadékhoz hétfőn újabb 1800 kilogramm pontyot telepítenek. Ezúttal – az éves ütemtervnek megfelelően – a Keleti-főcsatorna mindhárom szakaszába, illetve a Hortobágy-Berettyóba kerül a csaknem két tonnányi hal.

Ahogy azt a horgászok már megszokhatták, emiatt ideiglenes fogási korlátozásra kell számítaniuk az érintett vizeken. Általános horgászati tilalom lép érvénybe szeptember 11-én nulla órától, szeptember 13-án éjfélig a Keleti-főcsatorna teljes hosszán, valamint a Hortobágy-Berettyón, az Ágotai-híd és Bucsa közötti szakaszon.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában