Helyi közélet

2017.08.24. 12:15

Hat mobilt is találtak a tolvajnál Debrecenben

Debrecen - A nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az eljárást a gyanúsítottal szemben.

Debrecen - A nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be az eljárást a gyanúsítottal szemben.

A Debreceni Rendőrkapitányság Betörési Alosztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást J. Lászlóval szemben.

A nyomozás adatai szerint 2017. május 3-án 19 óra körül Debrecenben, a Sámsoni úton a rendőrök egy elhagyatott, régi panzióból kiszűrődő zajra lettek figyelmesek. A nyomozók az ingatlan előtt igazoltattak egy férfit, aki egy kerékpárral és egy táskával a kezében sietve távozni akart. A nyomozók a helyszínen elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a 48 éves helyi lakost, akit gyanúsítottként kihallgattak, bűnügyi őrizetbe vettek és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amit a Debreceni Járásbíróság május 5-én elrendelt.

A férfi elfogásakor a rendőrök átvizsgálták a ruházatát, amelyben találtak egy pénztárcát és hat mobiltelefont. A tárcában egy másik férfi személyes okmányai voltak, valamint a mobiltelefonoknak sem a gyanúsított volt a tulajdonosa. Az eljárás során a férfi több más bűncselekmény elkövetését is elismerte.

A rendőrség a férfival szemben folytatott nyomozást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal a járási ügyészség részére megküldte.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában