Helyi közélet

2017.08.28. 18:25

Ebesig három év alatt újul meg a 100-as vonal

Hajdúszoboszló - Hétfőn lerakták a Püspökladány és Ebes közötti vasútfejlesztés alapkövét. Kiemelt figyelem a Budapest-Debrecen közötti vonatközlekedésre.

Hajdúszoboszló - Hétfőn lerakták a Püspökladány és Ebes közötti vasútfejlesztés alapkövét. Kiemelt figyelem a Budapest-Debrecen közötti vonatközlekedésre.

A magyar kormány 2020-ig mintegy 1500 milliárd forinttal támogatja a vasút további fejlesztését. A tervek szerint 900 kilométer vasútvonal korszerűsítését végzik el és 45 ezer férőhelynyi járműfejlesztés fog megtörténni. Ezt Mosóczi László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára mondta hétfőn a hajdúszoboszlói állomáson tartott alapkőletételi ünnepségen. Az említett nagyszabású fejlesztés része ugyanis a Püspökladány - Ebes vonalszakasz pályaépítési és biztosítóberendezési korszerűsítése, melynek költsége csaknem 73,5 milliárd forint. Első ütemben jövő nyárig a Kabáig tartó rész, illetve a Hajdúszoboszló és Ebes közötti szakasz, valamint az ebesi állomás felújítása készülhet el.

Több fejlesztés érinti a megyét

A vasúti fejlesztés fontos mércéje, a két legnagyobb város, Budapest és Debrecen közötti összeköttetés nívójának a javítása – jelentette ki Mosóczi László. Hozzátette, már folyamatban van a Debrecenig hiányzó 7,5 kilométer kivitelezői közbeszerzése is, jövő hét csütörtökig várják az ajánlatokat. Az eljárás eredményes lezárása esetén a nyertes vállalkozóval akár idén megköthető a szerződés, így a munkálatok már jövő év elején megkezdődhetnek. Hajdú-Bihart érinti a Püspökladány-Biharkeresztes vasútvonal villamosítása is. Tervezik a Debrecentől Nyíregyházáig, majd onnan a Záhonyig tartó szakaszok felújítását is. Ugyancsak kiemelt elképzelés, a Budapest és Munkács közötti, átszállás nélküli vonatközlekedés megteremtése, ennek előkészítése idén elkezdődik.

Fontos az itt élőknek és a vendégeknek is

Az ünnepségen résztvevő Bodó Sándor országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Kaba iparvágány-hálózata vonzó lehet a befektetőknek, nem mindegy, hogy Hajdúszoboszlóról milyen az első benyomása a vonattal érkező vendégeknek, Ebesről pedig nagyon sokan ingáznak Debrecenbe. Az állomások állapota mindebben fontos tényező.

Fotó: Molnár Péter

A megye fejlesztési biztosa, dr. Tiba István szerint a beruházás kapcsolódik a kormány által több mint 35 milliárd forinttal támogatott térségi turisztikai fejlesztéshez, mert így a látogatok is érzékelni fogják az infrastruktúra korszerűsítését.

Emelik a szolgáltatás színvonalát

Veszprémi László, a MÁV Zrt. üzemeltetési vezérigazgató-helyettese elmondta, 31,25 kilométer hosszúságú, 160 kilométer/órás sebességű közlekedésre alkalmas, kétvágányú pálya épül át a szükséges közműkiváltások elvégzésével. Az érintett három állomáson kényelmes be- és kiszállási lehetőséget biztosító, állomási peronok létesítésével, peronaluljárók, liftek, perontetők építésével, akadálymentesítéssel is emelik a vasúti szolgáltatás színvonalát. Ezzel – s ezt minden megszólaló hangsúlyozta – nő a térség megtartó képessége is.

HBN-ÉP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában