Helyi közélet

2017.07.02. 14:52

Science on Stage: a fantomokban vagy a fizikában hiszünk?

Debrecen - A házigazda Debrecen Kossuth gimnáziuma fizikatörténeti színjátszással kápráztatott el.

Debrecen - A házigazda Debrecen Kossuth gimnáziuma fizikatörténeti színjátszással kápráztatott el.

Ha néhány évtizeddel ezelőtt kellett volna részt venni egy tudományos, illetve fizikakonferencián, akkor az ember tudta volna, olvasószemüveg, egy jó könyv és gyufaszál (a szemhéjak fenntartására) nélkül nem érdemes elmenni. Ám amit a hétvégi, Európa legnagyobb, természettudományokat oktató pedagógusoknak szervezett rendezvényén, a Science on Stage fesztiválon tapasztaltunk, az minden volt, csak nem unalmas…

Megannyi kiállító

Először is annyi standot állítottak fel a Kölcsey Központban, mint nap az évben, s még ettől is több tanár, szerte a világból, elhozott egy-egy szeletet a náluk folyó pedagógiai munkából. Néhányan színpadra is állhattak, hogy ott mutassanak be izgalmas pillanatokat az ő didaktikájuk fényében. Egyébként a pedagógusok pedagógiai projektjüket meg is versenyeztették.

A hollandok például visszaröpítettek a 19. század színházába, s megkérdezték, miben hiszünk, a fantomokban vagy a fizikában? Elsőként abban segítettek, hogy az egyébként magyar származású Houdini varázsdobozának titkát megfejthessük. Nem csoda, hanem a fizika, mégpedig a Snell-törvény, a fénytörés törvényének ismerete kellett ahhoz, hogy megértsük, a nézők miért látták vagy miért nem látták a síktükrök által megfelelő térbe kerülő illuzionistát, amikor az úgy tűnt, bemászott egy vízzel teli üvegkádba. Aztán ott volt John Henry Pepper brit tudós és Henry Dircks mérnök szelleme; ők szintén okosan, az üveg és a fény játéka segítségével vittek szellemeket a színpadra. De hogy ismét hazabeszéljünk, híres, Nobel-díjas feltalálónk, Gábor Dénes munkásságát is felemlegették, amikor bemutatták, hogyan lehet egy tablettel, néhány fotókartonnal és egy fordított üvegpiramissal hologramot létrehozni. Ez bizony nem csoda, csupán fizika! - állapították meg, s bizonyították be.

Színpadon a fizika

A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumának csapata rengeteg elismerést kapott, Dr. Kirsch Évát, a fizikatanárt alig tudtuk szóra bírni a bemutató után, annyian odajöttek gratulálni a fantasztikus és szép munkához. A tanárnő 1985 óta meghatározó alakja az intézmény fizikaoktatásának, néhány éve a MOL Tehetséggondozásért Díj egyik kitüntetettje volt.

Sokat és sokféle eszközzel tesz azért, hogy felkeltse a diákjai érdeklődését a fizika iránt. Az ő nevéhez fűződik az iskolában a fizikatörténeti színjátszás megteremtése, amely alkalmával a diákjaival együtt fizikusok életét dolgozzák fel. Mint láthattuk, ez sok gyereket vonz, akár előadóként is, és aki látja az előadást, az is épül belőle.

Fotó: Derencsényi István

Szombaton az atomok világába kalauzoltak. Mivel a konferencia nyelve angol volt, a tanulók még ráadásul nem is az anyanyelvükön vitték színre e nehéznek tartott tantárgyat. Dalton, akiről az atomi tömegegységet nevezték el, Gay-Lussac, aki a gázok állapotváltozásait vizsgálta, és Avogadro, aki kapcsolatot teremtett a grammban mért tömeg és az atomi tömegegység között – tanulók által megformálva – álltak színpadra, és miközben kísérleteket mutattak be, arról vitatkoztak, hogy milyen ellentmondások kerülnek felszínre a fizikai törvények kísérleti bemutatásakor. Aztán megelevenedtek a periódusos rendszer elemei is, melyek arról nyitottak vitát, hogy szabad-e az embert közel engedni az atomok titkához? Úgy határoztak, hogy kezdődjön az atomok kora, s meg kell tanítani az elemek helyes használatára, ismeretére az emberséget. Mert ugye a tűz, a víz, a szél és az atomenergia is hasznos, csak tudni kell használni. Úgy háborúban, mint békében.

- Szerintem a fizika esetében a tárgyi tudástól sokkal fontosabb, hogyan változik a tantárgyhoz fűződő attitűdje a tanulóknak. Hogy ne félelemmel közelítsen hozzá, hanem egy olyan komplex fejlesztés történjen, ami humán érdeklődésűeknek is javára váljon. Amit most előadtunk, az egyik darabunk esszenciája volt. Természetesen erre tanórán kívüli foglalkozás keretében készültünk fel, de bármelyik diák csatlakozhatott. Aki kiállt, az idegen nyelvvel is rengeteget lépett előre, emellett önbizalmat szereztek, megjegyzik a kísérleteket, azok végrehajtása pedig a manuális készségeket is fejleszti. Nagy munka volt, erősítette meg a 11. osztályos Frankó Dániel Imre, s bár ő inkább humán beállítottságú, a fizika világtörténelemben való elhelyezése hatására, a tudnivalók szinte észrevétlenül, játékosan szivárogtak be a fejébe – mesélte. Arra a kérdésre, hogy mit tanult vagy mire használná, ha tehetné a fizika törvényeit, így felelt:

Jelenleg a környezetterhelésre, a környezeti problémákra nincsenek egyértelmű válaszok. Szívesen látnék például több napelemet, ezzel működő telefont, kenyérpirítót, netán hajszárítót. Sok az erőforrásunk, de ahogy az előadásunkból is kiderült, nincs rossz tudomány vagy találmány, csak a felhasználás lehet rossz, amin változtatni kell."

HBN-BB


Élményalapú oktatás

A National Instruments elkötelezett híve a fizikaoktatásnak, ezért a debreceni vállalat számos olyan eszközzel képviselte magát a konferencián, amelyek pályázatra készültek a tantárgy tanítását támogatandó. Ábrahám László ügyvezető a Naplónak elmondta, nincsenek könnyű helyzetben a tanárok ma, hiszen a gyerekeknek nagyon magas az ingerküszöbe, minden területre interaktivitás és játékosság kell, nos ebben tudnak ők saját eszközeikkel segíteni. Több olyan eszközt és gyártót is magukkal hoztak, amelyek szórakozási, sőt közlekedési lehetőséget adnak a gyerekeknek. Ilyen a city board, az elektromos gördeszka és roller, valamint a VP Port, amely a számítógép által megjelenített virtuális világot egy szemüvegen keresztül tárja elénk. Az ezt kipróbáló gyerekek remélik, hogy hamarosan majd ilyen szemüvegen keresztül tanulmányozhatják például a földrészeket, földrajzórán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában