Helyi közélet

2017.07.07. 18:30

Valami, plusz a fusi

<em>Emlékeim szerint a munkanélküli segélyezés rendszerével nemcsak az volt a politika baja, hogy semmiféle teljesítményre nem késztette az állástalant, hanem az is, hogy egy idő után (vagy talán már a bevezetése pillanatától fogva) tökéletesen kontraproduktívvá vált.</em> Petneházi Attila írása.

Emlékeim szerint a munkanélküli segélyezés rendszerével nemcsak az volt a politika baja, hogy semmiféle teljesítményre nem késztette az állástalant, hanem az is, hogy egy idő után (vagy talán már a bevezetése pillanatától fogva) tökéletesen kontraproduktívvá vált. Petneházi Attila írása.

Azt az összefüggést ugyanis egy 6 általánost végzett ember is pillanatok alatt felismerte, hogy a segély, némi fusizással megfejelve többet (vagy legalább annyit) hoz a konyhára, mint egy „rendes” munkahely. A munkanélküli segély tehát „ment a kukába”, és jött helyette a közfoglalkoztatás rendszere. Az új módi elméletileg azon a felismerésen alapult, hogy ingyen ebéd pedig nincs, legalább egy kicsit kapálni, árkot tisztítani vagy éppen struccot tartani azért illik érte. Sőt, talán az sem ördögtől való gondolat, hogy emberek a közfoglalkoztatás világából visszaküzdjék magukat az elsődleges munkaerőpiacra.

Legalábbis ezt gondolták – talán naiv módon – a folyamatosan munkaerő- hiánnyal küszködő cégvezetők, és egy idő után már a politika is hajlott rá, hogy a vállalkozóknak talán igazuk lehet. Aztán jött a nagy pofára esés; hamar kiderült, hogy a közmunka napjainkra pontosan ugyanolyan kontraproduktívvá vált, mint hajdanán a munkanélküli segély. Csak míg régen a segély plusz fusi miatt, ma a közmunka plusz fusi miatt nem vágyik „rendes” munkára sok állástalan.


A cégvezetők nem igazán tudják, hogy közmunkások kinek a hibájából jönnek kevesen, de ez van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában