Dinnyézünk

Ha nyár, akkor görögdinnye és kovászos uborka – nekem ezt (is) jelenti a meleg évszak. Az uborkát azonban most hagyjuk, mert ahhoz senki sem ért. Csak falja a sós ételekhez, no meg issza a levét, hogy takarítsa ki testéből mihamarabb azt, ami már nem kell oda. Na de a dinnye! Az más kategória! Beszédtéma, gazdasági tényező, és a „dinnyefronton” még a politika is hallatja a hangját olykor – magyarul: ehhez tényleg mindenki ért. Kovács Zsolt írása.

Tehát dinnye! A hétköznapok és a dinnye egybefonódása a vásárlásában teljesedik ki igazán. A manapság varázsszóvá érett „magyar” származási hely láttán meg sem akadunk, hiszen fel sem tételezzük, hogy az ugyancsak „magyar” dinnyeárus át akarná verni a dinnyére éhes magyart úgy áprilisban, májusban, esetleg júniusban. Alapvetés tehát, hogy magyar gyomorba magyar dinnyét! Következik a zöldhéjú kiválasztása. A lazábbak ráböknek egyre, aztán fizetnek, hiszen „ az árusnál csak jó dinnye lehet”. A gondosabbak azonban tapogatják, szaglásszák, kopogtatják, megkérdezik az eladót, hogy ő melyiket venné meg, krátert vájnak a dinnyehalomba, majd azt betemetik az oldalkráterből, végül leizzadva, elfáradva, az emelgetéstől remegő karral átnyújtják méretni a kupac alján megtalált legjobbnak hitt dinnyét. Kettévágják, kóstolás, eltorzuló arc, majd jön a kérdés: „Ha ez a legjobb, akkor a többi milyen lehet?”. Ennek ellenére fizet, és mint egy vadászzsákmányt, viszi haza diadalmasan, hiszen „jól megdolgozott” érte.

- Kovács Zsolt -