Helyi közélet

2017.07.12. 09:46

Mik azok a fura ládák a Homokkerti felüljárónál?

Debrecen - Szokatlan látvány tárul mostanában azon autósok elé, akik a Homokkerti felüljárón a Szent Anna utca felé haladnak, és a Wesselényi Lakótelepnél lekanyarodnak jobbra a Wesselényi utcára.

Debrecen - Szokatlan látvány tárul mostanában azon autósok elé, akik a Homokkerti felüljárón a Szent Anna utca felé haladnak, és a Wesselényi Lakótelepnél lekanyarodnak jobbra a Wesselényi utcára.

A felüljáró alatti részhez vezető kanyar melletti, máskor füves területen most két szép virágágyás, mellettük két nagy faláda látható. Aki jobban szemügyre veszi a kompozíciót, észreveheti, hogy a készítők úgy alakították ki a virágdíszítést, mintha a lila virágok a lila láda nyitott tetején, a narancssárgák pedig az ugyanilyen színű láda oldalán keresztül „jönnének elő, folynának ki.”

Fotó: Derencsényi István

– Nem hagyományos, kissé szokatlan virágágyást akartunk készíteni – jelentette ki a dolog célját firtató kérdésünkre Pethe Tamás, a közmunkásokat foglalkoztató Dehusz Kft. ügyvezető igazgatója. Elmondta: a kompozíció a „Leesett a kamionról” címet kapta. Hasonló megoldásokat például Hollandiában, Franciaországban lehet látni. Ott néhol úgy helyeznek el az utak mentén színesre festett nagy szalmabálákat, mintha azok szétgurultak volna. A gurulás irányába, nyomukba olyan színű virágokat ültetnek, mint amilyenek a bálák – számolt be Pethe Tamás. Az ügyvezető szavaiból azonban az is kiderült, hogy a debreceni Homokkerti felüljárónál látható csaknem 1500 bársonyvirágból és 800 tő petúniából máris többet elloptak.

Közmunkások gerillakertészete

A Nagyerdőn található Ötholdas Pagony játszótéren is „rendkívülit” alkottak a közmunkások az elmúlt hetekben. Óriáspávát és hatalmas pillangót formáltak meg virágokból fémvázakra. A páva öt-hat méter hosszú, és két és fél méter magas, a pillangó nagyjából 4 méterszer 4 méteres.

Fotó: Molnár Péter

Pethe Tamás a Napló érdeklődésére arról is beszámolt, hogy későbbi terveik között szerepel saját, a Dehusz által termesztett virágokból elkészíteni a Főnix madarat és a reformáció jelképének is számító báránykát.

HBN–OCs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában