Helyi közélet

2017.07.27. 13:14

Lóval ütközött a szirénázó mentő Egyeknél, vádat emeltek a gondozó ellen

Debrecen - A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség az állat gondozójával szemben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon.

Debrecen - A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség az állat gondozójával szemben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon.

A vádlott egy Egyek környéki tanyán dolgozott, ahol az állatok takarmányozása és gondozása volt a feladata.

A férfi 2016. november 28. napján a reggeli órákban az állatok etetésekor eloldotta a jászoltól a lovat, az etetés után azonban elmulasztotta visszakötni, valamint az istálló ajtaját is nyitva hagyta, úgy távozott az épületből.

Az állat az istállóból elkóborolt, a tanyához tartozó földúton elfutott, majd felment az Egyek és Tiszacsege közötti országútra.

Az úton Egyek felől megkülönböztető fény- és hangjelzéssel épp egy mentőautó haladt, amely egy gépjárművet előzött.

Az úttesten álló lovat a mentőautó vezetője vészfékezéssel próbálta elkerülni, azonban a jármű nem tudott megállni, és az állatnak ütközött.

A mentőautó vezetője és utasa 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, a járműben anyagi kár keletkezett. Az állat a helyszínen elpusztult.

A vádlott az állat gondozására irányadó jogszabályi előírások betartása nélkül járt el, amikor a ló kötőfékét nem kötözte vissza és az istálló ajtaját is nyitva hagyta, s nem biztosította azt, hogy az állat ne szökhessen el. Ezáltal a gondozási kötelezettségét elmulasztotta, amely összefüggésben áll a baleset bekövetkezésével - olvasható az ügyészség honlapján lévő közleményben.

Az ügyészség vádiratában a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottal szemben elzárás büntetés kiszabását indítványozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában