Más kávéház

Más kávéház. Sőt, házak. Ha nem is a klasszikus fajtából valók, azért ezekbe is jól esik beülni Debrecen fő utcáján. Illetve, jobbára nem be, hanem ki. T. Szűcs József írása.

Merthogy szabadtéri, teraszos kiülős „vendéglátóipari egységekről” van szó. Igaz, ezek szinte semmiben sem hasonlítanak a Bika hajdani legendás kávéméréséhez, de ha legalább pár évig változatlan formában működnének, inkább válhatnának nemcsak az utca, de az egész város hasonló nevezetességévé. Debrecen közepén a valóban nagyvárosi jelleget így is jórészt ezek a gyakran profilt váltó, de tavasz végén csak kinyitó presszók, cukrászdák s társaik képviselik. Jobbára jókedvű és kivétel nélkül csinos fiatal hölgyek kortyolják itt italukat. S isszák egymást szavát. Legfőképpen pedig kellemes látványt nyújtanak, nagyban színesítve az utcaképet. Tanult pályatársamat idézve, „mély benyomást hatnak” külföldire, magyarra egyaránt. Szerencsére bőven van belőlük. Mind a lányokból, illetve szintén jó hatást keltő férfiakból. Mind a kulturáltnak tűnő éttermekből, fagylaltozókból, teraszokból. A külső szemlélő számára tulajdonképpen ezek vendégeinek aktuális tevékenysége teszi a város legfőbb utcáját hasonlatossá sok, a miénknél nagyobb, híresebb, fényesebb település központjához. Legalábbis péntek délutántól, estétől vasárnap estig. S az utca sétáló szakaszán. Persze a vendéglátók hétköznapokon ugyancsak várják, várnák a vendégeket, csakhogy ilyenkor érzékelhetően kevesebben térnek be hozzájuk. S mivel kevesebben vannak, nem elegen ahhoz, hogy eltakarják a Piac utca fájó sebeit. Merthogy nekünk, azt hiszem, szinte fáj a sok üres üzlet, az új bérlőre váró bolthelyiségek tucatja, a lehúzott redőnyök, az életjel nélküli kapualjak, üres, csomagolópapírral lefedett egykori kirakatok, portálok látványa. Nos, jórészt ezekről vonja el a figyelmet hétvégeken, főként esténként a (világ)városiasan szórakozó, s nem mellékesen (ki)öltözött, jórészt, fiatalok nyüzsgése. Ahol hét közben csak siető helybéliekkel találkozunk, akiket valamely intézni valójuk sodort erre. A sétálóutcákra amúgy jellemző sétálókat, ráérősen nézelődőket legfeljebb néhány turista képviseli. Belőlük sincs túl sok. A legnagyobb baj azonban, hogy olyan érdekesség sem nagyon akad, amely megállásra, szemlélődésre késztetné őket. S ha magától nem terem, létrehozni kellene ilyeneket. Hisz aligha fognak betérni minden italüdítős helyre. Valami mást is látni szeretnének. S ha még a két templomot sem ide építették volna elődeink...

Amennyiben a látogatók, vagy akár a helybéliek a hétköznapok legnagyobb hányadában az itteni, lehangolóhoz közelítő, vagy legalábbis figyelemre nem különösebben késztető látvány, pontosabb látványtalanság alapján ítélik meg Debrecent... Bankok, telefontársaságok irodái, pár középület, s néhány mutatóba maradt bolt. Közülük meg nem mindegyik való a legfőbb utcába. Mindenesetre ezek képviselik az állandóságot.

Na, meg „sírásunk” örökös, amely menőbbnek, kellemesen nyüzsgőnek, mindig élettelinek szeretné látni Debrecen központi utcáját.

- T. Szűcs József -