A Csillagponton nem érzik magukat bezárva, feszélyezve a fiatalok

Debrecen - Több mint egy évtized után, újra a cívisvárosban a Csillagpont.

„Mindenfelől halljuk, hogy reformáció, meg emlékév, és mindenki a régi, befásult szokásokra gondol. Arra, hogy templomba kell menni, meghallgatni a papot, aztán hazamenni. Ebben semmi izgalmasat nem találnak a fiatalok, amíg meg nem ismerik az ilyen alkalmakat meg azokat a korosztályukbeli közösségeket, ahol jól érezhetik magukat, együtt tudják gyakorolni a vallást, megélni a hitet. A Csillagponton nem érzik magukat bezárva, feszélyezve, kötelezve, itt szabadon válogathatnak a nekik épp jóleső programból” – mondta Tar Szabina, aki mellé a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán tartott Református Ifjúsági Találkozón ültem le a sátrak előtt a fűbe. A gitárszó hívott oda az ötfős társasághoz. A rendezvény kapcsán általános tapasztalás, hogy mindenhol olyan, mintha várnának. Szétnyílt a kör, párnát tettek maguk közé, hellyel kínáltak, s szinte erőltetettnek tűnt az udvariassági kérdés, zavarok-e. Ők is annak a közel ötezerfős vendégseregnek a részei, amelyet a keddtől szombatig tartó fesztiválra vártak a cívisvárosba.

A hit megélése ma messze nem csak a templomok zárt falai közötti imádságot jelenti. Az idei Csillagponton harminc koncert és kétszáz kulturális, lelki programban élhető meg a mindennapi (re)formálódás. Résztvevőket kérdeztünk erről. A kárpátaljai csapat – amelyhez leültem – „két Gyurija” Figyász és Horváth a Laudis dicsőítő csapat tagjai. Előbbi gitározik, utóbbi énekel, bár most épp ő pendített égig érő hangokat a hathúrosból. „Koldusként az út szélén,/ Ott éltem, nem volt reményem. / Te megláttál, hozzám fordultál, / Felemeltél, reményt adtál. / Koldusból királlyá tettél, / Mikor királyból koldussá lettél” – dalolták el a Pintér Bélától származó kedvencet. Horváth Györgynek különösen sokat jelent. A dicsőítések során tudott leginkább felemelkedni a mélységekből, erőt merített a dalokból. „Keresztény családban nőttem fel, 10 éves korom óta az urat szolgálom, dicsőítő vagyok. Sok mindenen keresztülmentem, szereztem sebeket, mindig éreztem, hogy ott van mellettem, soha nem hagy el az Úr.”

Gödörben és hétköznapi síkon is

A nagyszínpad túloldalán sátrat verő 15-17 éves dévai lányok szintén vallásos családból valók, beleszülettek e hagyományrendszerbe, ám nem maradtak meg a szokás szintjén. Érdeklődtek, kérdeztek, így ma meg tudják fogalmazni, mennyit jelent nekik Isten és a hit. Kérdésemre – mi a fontosabb az egyház vagy a hit – egyhangúlag vágják rá, hogy utóbbi.

Lengyel Mária így toldotta meg a feleletét: „Az egyház segít, hogy közelebbről megismerjük a hitünket. Kis koromban én sem mentem senkihez, hogy akkor hogy is van ez Istennel, Jézus élete legfeljebb karácsonykor jutott eszembe, de ahogy idősebb lettem, egyre több kérdés merült fel bennem. Érdeklődtem, s az egyházban megkaptam a válaszokat. Amikor mondjuk kételkedik az ember, hogy létezik-e Isten, a közösségben, az egyházban feleleteket, megerősítést találhat. Ez olyan, mint amikor eltörik a vízvezeték, nem egyedül kezdem bújni a szerelési szakkönyveket, hanem hívom a hozzáértőt, hogy segítsen.” Beszéltek arról, hogy milyen konkrét helyzetekben érezték a gondviselést, mindannyian közeli hozzátartozójuk súlyos betegségét említették, sok imáról, s teljes gyógyulásról számoltak be. Bár értem, hogy leggyakrabban miért a gödör alján kezdünk fölfelé tekinteni, hálát adni, érdekel a véleményük, hogyan hozható a hétköznapokba a hit megélése, Isten jelenlétének tudatosítása.

Fotó: Matey István

A Kolozsváron a teológia-intenzív angol szakon tanuló Mária így szólt: „Megint mamámmal jövök, mert ő egy nagyon bölcs asszony. Ő mindig azt mondta, kislányom, adjál hálát ma, hogy süt a nap. (Amikor kicsik voltunk, pedig azzal ijesztettek az idősek, hogy sír Isten. Bár ezt már nem veszem komolyan, mégis ahányszor elered, rá gondolok és arra, hogy vajon ki csinált rosszat…) Esténként mindig átgondolom napom örömteli és rossz részeit, végül mindig arra az eredményre jutok, hogy azért jó nap volt ez, mert itt vagyok, és ezt Istennek köszönhetem. Amikor a szörnyűségeket látom az interneten, persze felmerül bennem, hogy jó lenne oda egy kis segítség Tőle, viszont amikor egy esküvőn vagy keresztelőn járok, akkor tudok örülni egy új áldott kapcsolatnak, keresztény gyermeknek.

Mit keresnek itt? Magukat

A lányok aktívan szolgálnak, bibliaórát adnak kisebbeknek, ők maguk pedig az Erdélyi IKE (Ifjúsági Keresztyén Egyesület) alkalmait látogatják, illetve harminchárom éves kedvelt papjuk szervezte remek programokra. – Egy éve költözött Dévára a feleségével, négy gyerekük van. Friss, jó gondolkodású, ő ajánlotta ezt a fesztivált is. Eljöttünk megnézni, hogy a sok dicséret, amit a „pap bácsi” mond igaz-e, és bizony igaz – mondták kuncogva. Kecseti Ingrid a matematika-informatika szakos középiskolás így szólt a fesztiválra érkezéséről:

„Azért jöttem, hogy jobban megismerjem magam, azt, hogy mi érdekel. Hogy találkozzak érdekes emberekkel, fejlődjek a tapasztalataikat, véleményüket meghallgatva és összevetve az enyémmel. Osztálytársa Szabó Henrietta még a lelki beszélgetések, a koncertek örömével egészítette ki a mondandót. A turizmust tanuló Koncz Zsuzsanna pedig az ismerkedésre helyezte a hangsúlyt. „Egy korábbi IKE Fesztiválon olyan kapcsolatok szövődtek, amelyek ma is tartanak. Ismeretlen, távolról jövőkkel nagyon hasonló volt a gondolkodásunk, hosszan elbeszélgettünk, éjjeleket kimaradtunk. Engem ez a jó élmény vonzott ide.”

Tekintetreform

A rendezvény szlogenje a Re: formálj! Miben lenne érdemes mindannyiunknak? – kérdezem. Mária tolmácsolja a csapat véleményét: „A főelőadás utáni kiscsoportos beszélgetésen ma a tékozló fiú történetéről volt szó. Ez soha nem tetszett, igazságtalannak tartottam. Nem értettem miért ment oda az apa a rossz fiához. A diskurzus során rájöttem, sokszor én is tékozló fiú vagyok, olykor én is az a testvér vagyok, aki bosszún agyal, és mérges. Ezt kellene legyőzni. A kárörvendést, a dühöt, az előítéletet. A korosztályomra jellemző, hogy lenéz valakit, mert kövérebb vagy nem a legdivatosabb ruhákban jár. Emiatt sokan visszahúzódnak az iskolában, és nem tudnak kibontakozni abban, amiben tehetségesek, mert mások elnyomják. Ha erre odafigyelnénk, és más szemmel néznénk egymást, nem a vagyonra, hanem a szeretetre, békességre koncentrálnánk, sokkal jobb lenne az élet.”

- Megyesi–Horváth Borbála -

A nyolcadik alkalommal megrendezett „vándorfesztivál” szervezői színházi előadásokkal, különböző stílusú dicsőítésekkel, koncertekkel, beszélgetésekkel, sportvetélkedőkkel készültek. További információk az alábbi honlapon érhetők el: csillag.reformatus.hu/

[related-post post_id="3562777"]