Repülőtér a „Csődörös Epreskert” legelőjén

Debrecen - Száz éve kezdték el keresni az állandó polgári, később a katonai repülőtér helyét. Fejezetek Debrecen történetéből, 17. rész: repüléstörténeti visszaszállás.

A város mai belsőségének déli, délkeleti fele eredetileg Boldogasszonyfalva másként Boldogfalva vagy ősi nevén Torna területe volt. A kis falu sokáig őrizte függetlenségét, pedig a gazdag nagyváros mindent megtett ellehetetlenítése érdekében.

(Például büntetés terhe alatt tiltotta saját polgárait ottani termékek vásárlásától.) A „rossz szomszédság” és a török sanyargatása a település végleges eladósodásához vezetett. Debrecen jegyzőkönyvébe 1657-ben jegyezték be, hogy „magától megszűnt létezni”, így Boldogfalva belső telkeit a védőárok áthelyezésével hozzácsatolták a városhoz. A falu külsőségén jött létre a református Ispotály telepe és szintén azon kerítettek el egy nagyobb területet szőlős és gyümölcsös kertség, a Boldogfalvikert céljára.

Ennek déli sáncán kívül volt egy kisebb epreskert, mert Mária Terézia 1765-ben kelt rendeletére részt kellett vállalni a selyem előállítás birodalmi feladataiban, és Debrecen a selyemhernyók táplálásához ide is ültetett eperfákat. A sokszorta nagyobb epreskertet a Vámospércsi országút mentén hozták létre. (Annak helyén települt a Vagongyár és lakónegyede a Kolónia a 19. század végén.) A tanács 1776-ban „a selyem manipulatiot, vagyis a selyembogár tenyésztés intézőjét” innen helyezte át a kisebb ültetvénybe. Bár a „szederfák” itt is hamar pusztulásnak indultak, és az iparág is lehanyatlott, a terület megőrizte az Epreskert nevet, ami napjainkban egy egész városrészt jelöl a Boldogfalvikertnél.

A Boldogfalvikert „megett” a nagyhírű debreceni állattenyésztés egyik legfontosabb központja, a városi törzsmén- és törzsgulya telep működött évszázadokon át. Itt az epreskerti majorban a csődör-, bika-, ökör- és tehénistállókon kívül magtár, szekérszín, cselédlakások álltak, és ide épült fel 1909-ben a ménesmester háza Borsos József tervei szerint. A „Csődörös Epreskert” állatainak ellátására szolgált a „fehértemplomi országút” (Mikepércsi út) és a Tégláskert közötti kiváló legelő, amelyen a mai nemzetközi repülőtér őse létrejött.

Figyelmeztette a közgyűlést

A helyi repüléstörténet 1910-ben a város északi felén, a nyulasi legelőn, és a volt lóversenypályán kezdődött. Az állandó polgári, később „magyar katonai repülőtér” helyét 1917. nyarától keresték. A város főmérnöke, Aczél Géza majdnem 100 esztendeje, 1919. január 25-én mutatta meg a katonaság képviselőinek az epreskerti major közel 100 holdas legelőjét, a mai repülőtér ősét a „Magyar 3. légicsoport” kötelékébe tartozó repülők elhelyezésére. Amikor a nagypolitika változásai az ország szélére sodorták a várost, újból polgári repülőtér bérletéről folytak egyeztetések. Miután a közgyűlés ezúttal más helyszíneket ajánl fel a „lényeges gazdasági károkat okozó” tevékenység céljára, a miniszter időhúzással vádolja a helyieket, és figyelmeztet „a város falain többé-kevésbé túl látó politika követésére”.

1925-ben leszállt az első ideiglenes repülőposta járat, amellyel eldőlt a végleges helyszín, de a „posta repülő állomás” bérleti szerződésének megkötésére csak akkor került sor, amikor Nyíregyháza „aláígért” Debrecennek. A városi szakértő ugyan megállapította, hogy a szabolcsiak ajánlata megalapozatlan, de figyelmeztette is a közgyűlést, nehogy úgy járjon Debrecen, mint amikor nyolc évtizede nem ide, hanem Püspökladányba került a vasúti elágazás Nagyvárad felé.

Eltitkolva

A megállapodások kidolgozásánál a kincstári partnerek folytonosan változtak. Közlekedési Minisztérium, Légügyi Hivatal, Magyar Aero Szövetség, Debreceni Sportrepülő Egyesület, Debreceni Aero Club, repülő posta kirendeltség, a 6. honvéd vegyes-dandár, majd a Repülő Időjelző Vezetőség váltogatták egymást az évekig tartó tárgyalásokon. Csak 1939-ben közli a Kincstár Debrecennel, hogy mindenhol, ahol addig a Légügyi Hivatal szerepelt, ott a Honvéd Légierők parancsnokát, a közlekedési miniszter helyett a honvédelmi minisztert kell érteni. Az eltitkolt katonai tevékenység ekkortól vált teljesen nyílttá. Addig csak a sport- és polgári repülésről lehetett tudni, pedig már 1933–35-ben a honvédség épített hangárt, parancsnoki és egyéb épületeket. A földbérleti megállapodások ekkor már 99 éves, 2038. április 30-ig tartó időszakról szóltak az egyre nagyobb repülőtéren, ahonnan áttelepítették a sportrepülőket Nyulas legelőjére.

Az epreskerti majorban emeletes legénységi épületek, gépkocsiszín, műhely, szerelde, őrépület és tiszti étkezde épült, és 1940-ben elkészült a 100-szor 40 méteres, úgynevezett ikerhangár is.

A debreceni 3/6. "Uz Bence" bombázószázad Caproni Ca-135 bis bombázógépe | Fotó: Fortepan

A kincstár 1942-ben jelentette be a repülőtér földjére a kisajátítási szándékot. Az eljárásban érintett szepesi gazdák cserekártalanításban részesültek, de a város saját költségén számolta fel a majorságot, és a Hortobágyon épített istállókat törzsménese, törzsgulyája számára.

A szovjetekkel közösen

1944-ben a magyar katonai repülőket németek váltották fel, akik októberben, a szovjet bevonulás előtt gépeiket és a hangárokat is felrobbantották. Utána három évtizedig a Vörös Hadsereg és a magyar polgári repülés közösen használta a tovább bővített légi bázist. Az 1946-ban indult belföldi repülőforgalom saját épületét 1960-ban, a kifutópálya Szepes puszta felőli oldalán avatták fel. Üzemben volt, a rendszeres járatok megszűntéig, 1968-ig, illetve 1977-ig, amíg a Malév kitérő repülőtere volt a debreceni. Utána szinte kizárólag a szovjet repülők használták egészen 1990. május 18-ig, a katonák végleges kivonulásáig.

A háború miatt elakadt kisajátítási eljárást az államosításkor zárták le 1950-ben. A városi birtokokra kisajátítás jogcímen bejegyezték az állam tulajdonjogát, de Debrecen kártalanítására sohasem történt meg.

- Papp József -

Tizenötezren ünnepelték az első Debrecenbe érkező gőzöst

Három hónap múlva lesz 160 éve, hogy befutott az első vonat a cívisvárosba. Fejezetek Debrecen történetéből, 15