Helyi közélet

2017.06.30. 17:15

Püspökladányban egyre több a zöldterület

Püspökladány - Évről évre nagyobb hangsúlyt fektet a városüzemeltetés a parkosításra, virágosításra.

Püspökladány - Évről évre nagyobb hangsúlyt fektet a városüzemeltetés a parkosításra, virágosításra.

Ezekre a tevékenységekre azért van szükség, hogy növeljék Püspökladány esztétikai értékét mind a lakók, mind az ide látogatók számára. Főként a belvárosi részek, a városközpont zöld területeinek gyarapítására törekszenek – válaszolta kérdésükre Varga Lajos, a városüzemeltető kft. vezetője.

Elmondta azt is, hogy a munkálatok nemcsak a fák pótlását, évelő virágok ültetését, sövények rendben tartását jelentik, hanem a köztéri padok, utak felújítását és a játszóterek karbantartását is. Továbbá a rendőrség és a városfejlesztési iroda évente közösen felülvizsgálja a közlekedési táblák állapotát, beláthatóságát.

A veszélyes fák ellenőrzésével, növénypótlással kapcsolatos kérdésekben a farkasszigeti arborétum is segítséget nyújt. A kiadásokat az önkormányzattól kapott forrásból finanszírozzák, melynek összege több millió forint. A munkálatok elvégzését a városüzemeltetők dolgozói, valamint foglalkoztatottak végzik.

HBN–FE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában