Pénz nélkül nem megy

Amikor a polgármestert azzal kereste meg a multinacionális kereskedelmi lánc vezetője, hogy szívesen építenének áruházat a kisvárosban, sőt, mintegy bónuszként az omladozó vakolatú bölcsődéjük kipofozására is hajlandóak lennének komolyabb összeget áldozni, a települési vezető nem sokat hezitált; bár, természetesen átfutott az agyán a gondolat, hogy a helyi kisboltok tulajdonosai a hír hallatán egy emberként akarják majd őt karóba húzni, mégse mondhatott nemet. Petneházi Attila írása.

Bár az eset nem tegnap történt, a helyhatóságok máig nincsenek abban a helyzetben, hogy egy befektető ajánlatát csak úgy lesöpörjék az asztalról. Különösen igaz ez az úgynevezett feladat-finanszírozási rendszer bevezetése óta, amiből a vidéki ember leginkább annyit érzékel, hogy egész sor közszolgáltatás esetén járni jár(na), csak nem jut. Vagy legalábbis nem elég. Közvilágításra, temetőfenntartásra, árok- és útkarbantartásra vagy éppen művelődésre, kultúrára.

Mert lehet ugyan gyarapítani a közt európai uniós forrásból, esetenként önerő nélkül, lelkesen, csak azután üzemeltetni ne kéne a földből ilyen módon kinőtt (többnyire jóléti célú) létesítményeket. Ez a mutatvány ugyanis saját bevételek híján aligha lehet sikeres…

- Petneházi Attila -