Helyi közélet

2017.05.28. 17:42

Adategyeztetés

<em>Eléggé el nem ítélhető módon nem nagyon foglalkoztam eddig azzal a ténnyel, hogy a kártyás előfizetéses mobilommal köteles vagyok július elsejéig adategyeztetést végrehajtani a szolgáltatóval, különben elbúcsúzhatok az előfizetésemtől. Egy barátnőm nemrég szerencsére figyelmeztetett, így elkezdtem az ügyintézést.</em> Kenyeres Ilona írása.

Eléggé el nem ítélhető módon nem nagyon foglalkoztam eddig azzal a ténnyel, hogy a kártyás előfizetéses mobilommal köteles vagyok július elsejéig adategyeztetést végrehajtani a szolgáltatóval, különben elbúcsúzhatok az előfizetésemtől. Egy barátnőm nemrég szerencsére figyelmeztetett, így elkezdtem az ügyintézést. Kenyeres Ilona írása.

Először interneten próbálkoztam, szabályosan kitöltöttem az adatlapot, ám többszöri kísérletezés után is azt írta ki a rendszer, hogy a megadott adatok nem egyeznek a központi nyilvántartással. Mellesleg időközben a régi, lejárt helyett új személyi igazolványt kaptam, de azt, ugye, nem tudtam megkérdezni senkitől a neten, hogy nem ez jelenti-e a problémát. Mint később kiderült, nem, sőt az adatok is jók voltak. Közben megérkezett a mobilomra az adategyeztetésre jogosító egyszer használatos jelszó – kétszer is – ám sajnos nem tudtam vele mit kezdeni. Maradt a telefonos ügyintézés.

Először a vezetékesről akartam hívni az ügyintézőt, de mivel azt olvastam a neten, hogy csak arról a készülékről telefonálhatok, amelyikkel kapcsolatban intézkedni szeretnék, a régi mobilról próbálkoztam. Azon azonban valami miatt sajnos nem sikerült az egyeztetést végrehajtanom – valószínűleg én nem voltam a helyzet magaslatán - ezért megköszönték a hívásomat, és elbúcsúztak tőlem. Ezek után mégis csak megpróbáltam a vezetékes telefonról, s mindenféle egyeztetés után közölték: mivel x csomaggal rendelkezem, hívjam a megadott számot. Így tettem, ott viszont azt hallottam, hogy „a hívott számon előfizető nem kapcsolható”. És itt bezárult a kör számomra – legalábbis arra az estére.

Másnap reggel ismét megkíséreltem a netes egyeztetést, ugyancsak sikertelenül, viszont a vonalas telefonról valami csoda folytán egyszer csak olyan mellékre kapcsolódtam, ahol igaz, hogy háromnegyed óra elteltével, de sikerült beszélnem egy ügyintézővel, akinek természetesen ugyanazokat az adatokat diktáltam be, mint amiket a neten is beírtam. Végül, nagy örömömre megtörtént az adategyeztetés – július 1-je után is használhatom a mobilomat. Azt azonban igazából még most sem tudom, mi szükség is volt erre a tortúrára…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában