Helyi közélet

2017.05.27. 15:07

Doktorokat avattak a Debreceni Egyetemen

Debrecen - Az uniós pénzek után hazai forrásokra lesz szükségük a kutatóknak. Doktor- és díszdoktoravató ünnepséget tartottak a Debreceni Egyetemen szombaton. A főépület aulájában 61 jelölt vehette át doktori oklevelét. Közülük Kristóf Endre Károly tanulmányai során teljesített végig jeles eredményével a köztársasági elnök aranygyűrűjét is kiérdemelte.

Debrecen - Az uniós pénzek után hazai forrásokra lesz szükségük a kutatóknak. Doktor- és díszdoktoravató ünnepséget tartottak a Debreceni Egyetemen szombaton. A főépület aulájában 61 jelölt vehette át doktori oklevelét. Közülük Kristóf Endre Károly tanulmányai során teljesített végig jeles eredményével a köztársasági elnök aranygyűrűjét is kiérdemelte.

Dr. Csernoch László tudományos rektorhelyettes ünnepi beszédében hangsúlyozta: az intézmény tavaly és idén számos olyan uniós pályázaton nyert, melyek a kutatás személyi és dologi feltételeit javítják. Elmondta: a kutatások-fejlesztések hozzájárulhatnak az ország versenyképességének növeléséhez, az életminőség javításához, a minőségi munkahelyek megteremtéséhez és a tudásalapú gazdaság kiépítéséhez.

Fotó: Derencsényi István

– Az Európai Unitól hazánkba érkező források és a hazai támogatások lehetővé teszik, hogy az elkövetkező 4 évben a Debreceni Egyetemen több mint 50 milliárd forintot fordítsunk az oktatás, a kutatás és az innováció személyi, illetve infrastrukturális hátterének fejlesztésére – jelentette ki Dr. Csernoch László. Úgy vélte, hogy ezen pénzek nélkül az egyetemen zajló kutatások finanszírozása szinte megoldhatatlan feladat lenne.

Hazai forrásból építkezni

A tudományos rektorhelyettes a folytatásban arra figyelmeztetett, hogy az Európai Unióból Magyarországra érkező források nem fogják mindig fedezni a kutatások forrásigényét. Ezért fel kell készülni a Horizont 2020 Program utáni időkre is. Úgy vélte, hogy ehhez elengedhetetlen, hogy nemzetközi szinten is elismert kutatóink legyenek. Az előző időszak pályázataival összegében összemérhető, – azt remélhetőleg meg is haladó – itthon elérhető forrásokra lesz szükség – állította Dr. Csernoch László.

Kitüntetések

Az ünnepség keretében a Debreceni Egyetem Szenátusa az egyetemen hosszú időn át végzett magas színvonalú oktató-nevelő tevékenységük, kiemelkedő tudományos teljesítményük, eredményes iskolateremtő munkásságuk, széleskörű közéleti szerepvállalásuk, valamint hazai és nemzetközi szakmai tekintélyük elismeréseként Dr. Blaskó Lajos és Dr. Kovács Péter nyugalmazott egyetemi tanárok részére a Professzor Emeritus kitüntető címet adományozta.

A Debreceni Egyetem Szenátusa az elméleti és alkalmazott matematikában elért kiemelkedő eredményeiért és a magyar-osztrák matematikai kapcsolatok erősítéséért a Doctor Honoris Causa kitüntető címet adományozott Dr. Robert Franz Tichynek, az ausztriai Grazi Műszaki Egyetem professzorának.

HBN-OCS


Debreceni Egyetem - Egyetemi doktori (PhD) fokozatot szereztek:

Agrártudományok: Ács Péterné dr., Baginé Hunyadi Ágnes, Pálinkás Judit

Bölcsészettudományok: Barna Ferenc, Belényi Emese Hajnalka, Dulainé Madarász Annamária, Horváth Zsófia Irén, Kádár Anett Julianna, Oláh Róbert, Szelesné Árokszállási Andrea, Támba Renátó, Tamusné Molnár Viktória Orvostudományok Dánielné Sándor Katalin, dr. Dózsa Anikó, Ferenczi Annamária, Gutayné Tóth Zsuzsanna, Kalló Gergő, Kiss Beáta, dr. Kristóf Endre Károly, Lakatos Petra, Pallai Anna, Péter Margit, dr. Róka Eszter, dr. Sipeki Nóra, Soltész Beáta, Szászné dr. Réti-Nagy Katalin, dr. Takáts Alajos Tamás, Thangaraju Kiruphagaran, Úri Katalin, dr. Váczi Krisztina, dr. Viski Sándor Zsolt, Zrínyi Miklós, dr. Zsíros Noémi Társadalomtudományok Csugány Julianna, Fehér András, Fikó Imre László, Futó Judit Edit, Gáspár Attila, Kozmáné Csirmaz Éva, Lenténé Puskás Andrea, Milanov Viktor, Kósáné Nagymáté Nóra, Pfau Christ

Promotio sub auspiciis praesidentis Rei Publicae kitüntetéssel: Dr. Kristóf Endre Károly

Habilitált doktori (Dr. habil.) címet szereztek:

Agrártudományok: Dr. Czipa Nikolett

Bölcsészettudományok: Bujdosóné dr. Dani Erzsébet

Műszaki tudományok: Dr. Horváth Géza, dr. Tóth László, dr. Varga Imre

Orvos- és egészségtudományok: Dr. Ádám Balázs, dr. Bágyi Kinga Ágnes, dr. Borbély Attila, dr. Goda Katalin, dr. Sándor János, dr. Szántó Antónia, dr. Szentandrássy Norbert, dr. Tarr Tünde, dr. Török Olga

Természettudományok: Dr. Baranyai Zsolt, dr. Dávid Árpád, dr. Kundrát-Simon Edina, dr. Nagy Lajos, dr. Nagy Miklós, dr. Papp Gábor Csaba, dr. Pink István, dr. Tircsó Gyula Professor emeritus Dr. Blaskó Lajos (MÉK), dr. Kovács Péter (GYTK) Doctor Honoris Causa (díszdoktor) Dr. Robert Franz Tichy, az ausztriai Grazi Műszaki Egyetem professzora

A Debreceni Egyetem Publikációs Díja kitüntetések:

Dr. Kövér Katalin, dr. Fuxreiter Mónika, dr. Varga Tamás, dr. Horváth Andrea, dr. Regéczi Ildikó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában