Helyi közélet

2017.04.15. 10:44

Derke: szükségtelen a Petőfi téri lesüllyesztés

Debrecen - Jónás Zoltán: Lényegesen kevesebb buszt kellene az intermodális központban parkoltatni.

Debrecen - Jónás Zoltán: Lényegesen kevesebb buszt kellene az intermodális központban parkoltatni.

A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület (Derke) elnöke szerint a Petőfi téri intermodális központot nem feltétlenül kellene a föld alá lesüllyeszteni, az oda tervezett funkciók – jó közlekedés szervezéssel – a felszínen is működhetnének. Jónás Zoltán, a Zöldellő Debrecen című minapi rendezvényen a témáról tartott előadásában elhangzottakat azzal pontosította, egészítette ki, hogy a felszín alá túl sok autóbusz tárolót, parkolót terveztek be. – Ha a buszok a Nagyállomás előtti részen csak annyi időre állnának meg, míg az utasok fel-, illetve leszállnak, kevesebb területre lenne szükség, és a nagyon drága mélyépítés sem lenne indokolt – fogalmazott a közlekedési szakember. Hangsúlyozta, a forgalomban éppen nem résztvevő autóbuszok tárolását, a Petőfi tér helyett a közeli busztelepen is meg lehetne oldani. Ugyanezzel a módszerrel a külsővásártéri buszállomást is lehetne tehermentesíteni, és így megállóként akár később is üzemelhetne – vélte.

HBN–OCs


A Derke-elnök szerint nemcsak egy nagy, hanem több kisebb átszállási pont is kellene.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában