Helyi közélet

2017.04.15. 14:56

Az éhezők húsvétja

Debrecen - Meleg ételt, kenyeret és süteményt osztottak a reformátusok.

Debrecen - Meleg ételt, kenyeret és süteményt osztottak a reformátusok.

Húsvéti ételosztást tartottak rászorulóknak, szegényeknek a Péterfia utca. 40. szám alatti Reménysugár Hajléktalan Melegedő udvarán szombaton. A Magyar Református Szeretetszolgálat szervezésében mintegy 250 adag babgulyást, kenyeret és túrós bélest osztottak szét.

Kikapaszkodni a gödörből

Ott jártunkkor, a keskeny hosszú udvaron felállított asztaloknál 6-8 ember étkezett, folyamatosan jöttek-mentek az éhezők. Olyan is akadt aki szatyorba pakolta azt amit kapott és vitte haza a családjának. Egyikük, a 60 éves Zelenai Zoltánné könnyek között beszélt arról mikrofonunk előtt, hogy a télen szilánkosra tört a válla és azóta nem tud elhelyezkedni. Ráadásul a férjének régóta nincs munkahelye, így mostanra kifogytak a pénzből. Arra is panaszkodott, hogy a gyorssegély iránti kérelmét a polgármesteri hivatal elutasította. – Most viszont végre sikerült a férjemnek elhelyezkedni és talán majd ha fizetést kap, jobb helyzetbe kerülhetünk – reménykedett.

Jézus példája erőt adhat

– Jó érzés, hogy nagyszombaton örömöt szerezhetünk az embereknek. Láthatjuk, hogy kik azok akik nem családi asztal mellé ülnek ilyenkor, hanem itt formálódnak közösségé – mondta Balogh Barnabás, a Magyar Református Szeretetszolgálat lelkész-igazgatója. Hozzátette: húsvétkor azt a reményt is hirdetik, hogy mindenkinek van újrakezdési lehetősége, hiszen Jézus is feltámadt a halálból, elhagyta a sírt. A megváltó nincs ott, hanem mindenütt jelen van ahol szeretettel osztják meg azt amit az örökké való Istentől kapunk – jelentette ki.

Hentes volt, most hajléktalan

A középkorú Nagy Zsolt azért ment el az ételosztásra, mert tavaly február óta hajléktalan. – Akkor kaptam stroke-t melynek következtében elvesztettem a térlátásomat. Mivel ezután nem mentem át az orvosi alkalmassági vizsgálaton, 30 év után nem dolgozhattam tovább. Hentes voltam. Két éve elváltam, a gyerekre hagytam a két lakást, én meg albérletbe mentem. De miután lerokkantam mindössze 28 800 forint lett a segélyem, abból nem tudtam fizetni az albérleti díjat, az utcára kerültem – sorolta gondjait.

Sok vállalkozó segít

Kocsis Attila a Magyar Református Szeretetszolgálat program-igazgatója elmondta: az idén ez már az 5. ilyen ételosztás amire a jelek szerint nagy szükség van, sok az ismerős arc.

– Szerencsére egyre több helyi vállalkozó segíti ezt a kezdeményezésünket, így hosszabb távra is tervezünk együtt – bizakodott.

HBN-OCs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában