Helyi közélet

2017.03.27. 13:25

Országon átívelő marihuána-ügy: 18 vádlott összesen 48 évet ül majd a dutyin

Debrecen - A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Debrecen - A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2016 júniusában 18 vádlottat mondott ki bűnösnek bűnszövetségben, kereskedéssel, jelentős mennyiségre, társtettesként elkövetett kábítószerrel visszaélés, kábítószerrel kereskedés, kábítószer-birtoklás bűntette és kábítószerrel visszaélés vétsége miatt abban az ügyben, amelynek szálai Győr-Moson-Sopron megyéből Budapesten át Debrecenig vezettek.

A törvényszék egy vádlottal szemben a kábítószerrel való visszaélés vétsége miatt indított büntetőeljárást megszüntette. Az ügy 18 vádlottja összességében 48 év 4 hónap szabadságvesztést kapott. Az elsőrendű vádlottnak 9 évre, a másodrendűnek 8 évre kell fegyházba vonulnia és 9, illetve 8 évig a közügyeket sem gyakorolhatják. A harmadrendű vádlott 5 év, az ismeretlen helyen tartózkodó negyedrendű vádlott – halmazati büntetésként – 6 év börtönbüntetést kapott, a közügyeket 5 és 6 évig ők sem gyakorolhatják. Az ügy többi vádlottjára – közöttük a debreceniekre is – 10 hónap és 2 év közötti börtönbüntetéseket szabott ki az elsőfokú bíróság, 2–4 év próbaidőre felfüggesztve. A bíróság csaknem tucatnyi vádlott mellé pártfogó felügyeletet is elrendelt, emellett döntött összesen mintegy 10 és fél millió forintnyi lefoglalt vagyon elkobzásáról.

A bíróság által megállapított tényállás szerint az első- és a másodrendű vádlott, N. Z. és L. G. 2009 végén találta ki, hogy vagyonukat és sikeres vállalkozásaik bevételét befektetve marihuánatermesztő helyeket alakítanak ki Győrben és környékén. A kábítószerrel egyértelműen kereskedni akartak. A harmad-, negyed- és ötödrendű vádlottak gondozták, szüretelték, szárították, szelektálták a marihuánát. Egy-egy ingatlanban több száz tő növényt neveltek, számtalan technikai berendezést beszerezve professzionális rendszereket alakítottak ki. Az első ültetvény 2010 nyarának végén fordult termőre. A marihuánát első körben a hatodrendű vádlottnak adták el, majd a drog több állomáson keresztül jutott el egy gödöllői kollégiumba, illetve Debrecenbe is. Az áru legtöbbször Budapesten cserélt gazdát, sokszor üdítőitalos dobozokba rejtve, 1800–2000 forintért árulták grammját. Döntő részét Győr és környéke mellett Budapesten, illetve Debrecenben adták el. A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök 2010 októberében csaptak le a vádlottakra, aztán a terjesztői és vásárlói vonal mentén bekapcsolódtak a Hajdú-Bihar és a Bács-Kiskun megyei, valamint a Soproni Rendőrkapitányság nyomozói is. A vádlottak egy része beismerő, illetve többekre terhelő vallomást tett. Az ítélet ellen az első-, harmad-, negyed-, ötöd- és hatodrendű vádlottak enyhítésért illetve felmentésért fellebbeztek. A másodrendű vádlott és védője enyhítésért, illetve felmentésért fellebbezett.

- Debreceni Ítélőtábla -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában