Nem a szél hordta össze a cívisváros nyugati „hegyeit”

A város környékén lévő számtalan halomból a keleti félen a szél fújta össze a homokdombokat, viszont a nyugati oldal löszvidékén közel párhuzamos vonalban álló „hegyek” zömét emberi kéz emelte. Itt az ősi temetőhelyek némelyike határjelzőként, újabb temetőként, templomhelyként vagy éppen házhelyként szolgálta a mindenkor itt élőket.

„A Görbehalom növényvilága őrzi a sok ezer éves ősi növénytársulást.”

Az Alföldön igen gyakori kiemelkedések 19. században keletkezett elnevezése, a kunhalom szerint a kunok temetőhelyének gondolták a képződményeket. A Debrecen mellett (Józsától Sárándig) sorakozó több tucat halom egyikéről-másikéról is csak a 20. századi feltárások bizonyították be, hogy évezredekkel korábbi sírhelyek. A különleges földpiramisok közül ezúttal a Tócóvölgy debreceni részén észak-déli vonalban szinte szabályos rendben állók közül ötről emlékezünk meg.

Basahalom

A Tócó mentén délről északra haladva talán a leghíresebb a mindössze öt méter magasságú Basahalom, amely történelmi múltjával emelkedik ki a halomsorból. Előbb úgy tartották, a Debrecent iga alá hajtó Rusztán török nagyvezír hordatta össze a környék népével a 16. század derekán, de már tudjuk, a táborhelyül kinézett domb magasítását végezhették el akkor. A halom neve is a törökökre emlékeztet. 1629-ben itt tanácskozott Murtéza basa Bethlen Gáborral, majd 1640. április 30. és május 7. között ezen sátorozva sarcolta meg Debrecent Szeidi Mohamed basa, aki a környék felgyújtott településeinek látványával és a városvezetők megkínzásával hatalmas zsákmányt zsarolt ki a debreceniektől.

Zoltai Lajos a földhalom rejtélyét kutatva 1906-ban hét méter mélységben a dombtető alatt több ezer éves, eredetileg fával bélelt kifosztott sírt talált. Megállapítása szerint a temetkezési hely a keleti sztyeppékről az Alföld vidékére települt, úgynevezett „gödörsíros kurgánok népe” egy kiemelkedő személyiségének nyughelyeként létesült. A csupán temetkezési emlékeiről ismert nép a földbe mélyített sírok fölé a környezet földjét halmozta fel, kialakítva a ma is látható kúp alakú halmokat.

Kamaráshalom

Szintén a város déli oldalán, a szováti országút és a hajdúszoboszlói vasút közötti keskeny szántóföldön akácligetes szigetként emelkedik ki a környék egyik legmagasabb ősi dombja, a 10–11 méter magasságú, közel szabályos kúp alakú Kamaráshalom. A magaslat keletkezésének idejét, körülményeit nem ismerjük. A róla elnevezett birtok, a valamikori Szepes és Ebes falvak hátárán lévő „Kamarás halom teleke” vagy „Komorashalma” 1435-ben, amikor a város levéltári iratai először említik, már úgy szerepel, hogy „ember emlékezetet meghaladó idő óta” a debreceni polgárok tulajdona.

Görbehalom

A Kamaráshalomtól 2,3 kilométerre észak felé, a Határ úti ipari park nyugati kerítésén túl van egy botanikai értékéről híres, a környezetéből mindössze négy méterre kiemelkedő magaslat. A földhányás város felőli oldalának nagy részét az elmúlt évtizedekben lemetszették, de csonkasága ellenére ennek növényvilága őrzi azt a sok ezer éves ősi növénytársulást, amely a domb összehordása idejében erre a környékre is jellemző volt, és amelyet a földművelés máshol teljesen elpusztított.

Hegyeshalom (Peselő-halom)

Jó 200 éve szerződött Debrecen vezetése azokkal a tégla- és cserépvető mesterekkel, akik a Tócó-völgy nyugati oldalán kialakult Téglavető, a mai Nagysándortelep alapítóinak tekinthetők. Ők a Tócó itteni szakaszának víz­állásos rétje, a Peselő lapos szigeteként itt álló évezredes földhalom, régi nevén a Peselő domb körül termelték ki az égetéshez szükségek agyagot. A helyükön kialakult mai városrész központi részén, a Torockó utca bal oldalán, ahová a Gyulai utca és Cimbalom utca befut, van egy teresedés. Ez tulajdonképpen maga a környező házak fölé emelkedő kb. 7,5 méter magas Hegyeshalom, amely a Kamaráshalom – Görbehalom vonalán helyezkedik el. A mára erősen lekopott és szorosan körbeépült magaslat az itt lakó gyermekek játszóhelye, télen szánkódombja.

Nagysándor-halom (Kokasló halom)

Az előző három dombot összekötő vonal meghosszabbításában, a hortobágyi országút és a Tócó északnyugati szögében, a köntösgáti legelőben álló, és a régi térképeken Kokasló halomként jelölt magaslat keletkezéséről és szokatlan nevéről szinte semmit sem tudunk. A 12 méter magas ősi domb a magyar történelem egyik fontos csatájáról, a szabadságharcos honvédsereg és a tízszeres túlerőben lévő orosz csapatok között 1849. augusztus 2-án lezajlott gyászos emlékű ütközetről lett híres. A csatatér legmagasabb pontját jelentő dombon az esemény ötven­éves évfordulóján állítottak kőből és téglából készült obeliszket a magyar csapatok vezére, Nagysándor József tábornok (a későbbi aradi vértanú) és a honvédhősök tiszteletére.

Az Alföldön található sok száz „kunhalom” védelmét két évtized óta törvény biztosítja, de az első nekibuzdulások mára kifulladni látszanak. A Basahalomra és a Hegyeshalomra akkoriban kihelyezett díszes és pontos tájékoztató táblák, a védőkorlátok, kerítések és a pihenőpadok az idők folyamán mind eltűntek. Hamarosan felnő egy újabb nemzedék, akik számára ismét bemutathatóvá kell tenni a Tócó-vidék „piramisait”, az elmúlt évezredek ritka emlékeit.

Papp József