Helyi közélet

2017.03.13. 07:17

Leszúrta élettársát egy böszörményi férfi

Hajdúböszörmény - A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint, feltehetően egy késsel megszúrta élettársát.

Hajdúböszörmény - A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint, feltehetően egy késsel megszúrta élettársát.

2017. március 12-én 15 óra 50 perc körül M. Imre előzetes szóváltást követően 48 éves élettársa nyakát megszúrta, majd távozott otthonukból. Az esetről a sértett egyik rokona értesítette a mentőket és a rendőrséget.

A helyszínre érkező rendőrök rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 55 éves férfit, akit a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságra előállítottak. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a nő sérülése súlyos, életveszélyes.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottal szemben – őrizetbe vétele mellett - emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában