Helyi közélet

2017.03.30. 16:09

Az egyetemen is áramszünettel tettek a Földért

Debrecen - A Debreceni Egyetem csaknem ezer hallgatója vett részt idén a Föld Órája nemzetközi kezdeményezés kapcsán rendezett programon, hogy felhívják a figyelmet a túlfogyasztás és környezetszennyezés problémáira.

Debrecen - A Debreceni Egyetem csaknem ezer hallgatója vett részt idén a Föld Órája nemzetközi kezdeményezés kapcsán rendezett programon, hogy felhívják a figyelmet a túlfogyasztás és környezetszennyezés problémáira.

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának Környezetvédelmi Bizottsága harmadik alkalommal csatlakozott a WWF (Természetvédelmi Világalap) által kezdeményezett nemzetközi Föld Órája eseményhez. Az akció 2007-ben a környezettudatosság jegyében indult Ausztráliából. Magyarország 2008-ban vett részt rajta először, amikor a kezdeményezés nemzetközi szintűvé nőtte ki magát. 2016-ban az akció rekordot döntött, hiszen 125 ország 4000 városa csatlakozott hozzá.

Az Egyetem téri Kossuth Lajos Kollégiumokban március 29-én 20 óra 30 perctől 21 óra 30 percig szüneteltették az áramszolgáltatást, hogy felhívják a figyelmet a túlfogyasztás és a környezetszennyezés okozta problémákra. Ezzel párhuzamosan a kollégiumok közötti téren látványos programokkal várták az egyetemistákat.

Fotó: unideb.hu

A hangulatos fáklyák és mécsesek fényében forralt borral és zsíros kenyérrel kínálták a hallgatókat a szervezők. A rendezvényen a Hortobágy Néptáncegyüttes, a Zeneművészeti Kar hallgatói, illetve a Lángoló Csigák tűzzsonglőr csapata, majd a Mudfied szórakoztatta a közönséget .

- Örülünk annak, hogy idén is megtöltöttük a Kossuth Kollégiumok közötti teret. Az eseménnyel az volt a célunk, hogy az egyetem berkein belül is elindítsunk egyfajta szemléletformálást. Mindezt most egy kiváló közösségi élményre alapoztuk – fogalmazott Szilágyi Eszter, a DEHÖK Környezetvédelmi Bizottságának elnöke.

Az egyetem vezetősége és a kollégiumi igazgatóság is támogatta a megmozdulást, és azt javasolták, hogy jövőre a többi campus is csatlakozzon a Föld Órájához.

- Debreceni Egyetem -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában