Helyi közélet

2017.03.09. 09:15

A tánchagyományban gyönyörködtek Mikepércsen

Mikepércs - Iskolai házi versenynek indult, az idén már a tankerületen kívülről is érkeztek táncosok.

Mikepércs - Iskolai házi versenynek indult, az idén már a tankerületen kívülről is érkeztek táncosok.

Harmadik alkalommal gyűltek össze a táncosok a „Béres András” Szólótáncversenyre Mikepércsen, a Wass Albert Kultúrházban a napokban. A Debreceni Népi Együttes megalapítójáról és a Déri Múzeum egykori igazgatójáról, dr. Béres Andrásról elnevezett rendezvény megálmodója Török Gergely, a Mikepércsi Hunyadi János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola néptánc pedagógusa. Az iskolai házi versenynek indult vetélkedés tavaly már tankerületi keretek közé került, idén pedig tankerületen kívüli néptáncosok is beneveztek. A helyieken kívül érkeztek táncosok Berettyóújfaluból, Létavértesről, Hajdúbagosról, Derecskéről, Tépéről és Konyárról. Összesen 44 produkcióban 70 versenyzőt láthatott a kultúrházat teljesen megtöltő közönség. Idén is élőzenei kíséretre ropták a gyerekek a táncot, a talpalávalót a Szeredás Népzenei Együttes húzta. A táncosoknak egy általuk választott táncanyagból kellett másfél-két perces szabad táncot bemutatni a színpadon. A produkciókat a szakmai zsűri értékelte, és arany, ezüst, bronz minősítéseket valamint különdíjakat osztott ki.

A magyar néptáncok széles palettája megjelent a színpadon: Somogytól Szilágyságig, Kalocsától Dél-Alföldön át Marosszékig. A produkciók után az eredményhirdetésig Törökné Vajda Judit és Puskás László, a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanárai tartottak fergeteges szilágysági táncházat a résztvevők és a közönség számára.

HBN


A találkozó legjobbjai

  • Dudás Dezdemóna (Főnix AMI Epreskerti telephelye, Debrecen)
  • Misuta Zoltán (Létavértesi Irinyi János Általános Iskola)
  • Misuta Péter (Létavértesi Irinyi János Általános Iskola)
  • Szathmári Balázs (Bocskai István Általános Iskola és AMI, Derecske)
  • Szabó Péter Bence (Főnix AMI Csapókerti telephelye, Debrecen)
  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában