Videó: Pályabicikli, kéregjegyek, sínek, egyenruhák között sétáltunk

Püspökladány - Több ezer darabos vasútitárgy-gyűjteménye egy részét saját múzeumában mutatja be.

Az „Ahol a vasút múltja végleg otthonra lelt” című kiállítás talán nem véletlen, hogy a Sárrét menti városban van, illetve közel, s távol nem is lehetne jobb helyen, mint Püspökladányban, hiszen a ma 15 ezer lakosú kisváros életében az 1850-es évektől kezdve mindig fontos szerepet játszott a vasút. Egykor nem volt olyan család, ahol ne lett volna vasutas. Az utóbbi évtizedekben az átszervezések és a modernizálások miatt azonban sokat veszített jelentőségéből a vasút. Igaz, megállnak az intercity vonatok is, és a régióban az egyik legnagyobb személyforgalmat levezető csomópont van itt, ám ma már sokkal kevesebb embernek ad megélhetést. A vasúti hagyományaira büszke városban egy magángyűjtő jóvoltából, vasúti és önkormányzati segítség nélkül létesült a vasúttörténeti magánmúzeum.

Találkozók a múzeumban

– Egy lámpással kezdődött, úgy másfél évtizede, a lámpa még elfért az irodámban. Aztán az érdeklődésem, ismeretségem révén a vasutas életben használatos újabb és újabb tárgyakra tettem szert. Édesapám vasutas volt, ez adta az inspirációt a gyűjtésre; a vasút világa mindig is érdekelt. Jómagam is dolgoztam a MÁV-nál, hosszú ideje már vállalkozó vagyok, de a munkakapcsolat ma is megvan a vasúttal – beszél az indíttatásról Bíró Ferenc, a Vasúttörténeti Magángyűjtemény tulajdonosa, aki a nagy járművei számára épített dupla garázsban rendezte be múzeumát. A megnyitó egy jó évvel ezelőtt volt, azóta azt sokan felkeresték, sőt már két vasutas találkozót is tartott. Mint mondja, a gyűjtött anyagnak körülbelül 30 százalékát tudja csak bemutatni. Idővel nyilván bővítenie kell a helyet. Egyelőre azonban maradjunk a dupla garázsban, hiszen temérdek látnivaló, egyedi érdekesség van a tematikusan berendezett kiállításon. Kalauzunk ki más, mint Bíró Ferenc.

Resicából és Zenicából

– A bejárat mellett a ’60-as, ’70-es éveket idéző zománctábla-gyűjtemény kapott helyet. Van egy festett vastábla is, az a ’30-as évekből való. Innen egy képzeletbeli váróterembe lépünk, ívelt karzatú pad, hengeres utastájékoztatók, fölöttük lámpások. Keretben az „Utastájékoztató”, ami a váróterem házirendjének felel meg. Kicsit odébb egy tárlóban a közel százesztendős szakkönyveket, térképeket mutatom be. A másik oldalon távbeszélő akkumulátorok. Körülbelül akkora teljesítményük volt, mint ma egy kvarcóra gombelemének. Különböző szabályzatok vannak még itt, emlékplakettek, bélyegzők, külső csengő, a pluger oszlopra egy vezetékes csiga.

Továbbhaladva az Indul a bakterház című filmből ismert sorompó előjelzőt szólaltathatunk meg. Mellette egy 10 darabból álló síngyűjtemény, a legkisebb lóvasúti sínektől kezdve a nagyvasúti vaspályákig. Közülük a legöregebb Resicban készült, Romániában, 1880-ban, de a boszniai Zenicából való is 104 éves. A sínek mellett talpfa szögek. A püspökladányi vasútállomáson kiállított 376-os gőzmozdony alatti síneket is ilyen szögekkel rögzítették. Továbblépve egy jegyvizsgáló eredeti régi ruházatát látjuk. Mellette egy forgalmi rendelkező asztal a távközlés-berendezéssel.

Egy tárlóban régi vasúti képeslapok reprodukciói, majd egy eredeti, egy tonna súlyú forgalmi irodai Siemens Halske típusú rendelkező készülék Fegyvernek-Örvényes állomásról, ahol 2015-ig szolgált. Innen egy képzeletbeli jegypénztárhoz jutunk; faliszekrény, jegyek, kisasztal. Egy másodosztályú vasúti kupé műbőr ülésén pihenhetünk meg, és a hálókocsikban használt pokróccal takarózhatunk be. Majd igazolványok, tablók, pályabicikli, szakkönyvek, korlát… Sok minden, amelyek még azokat az időket idézik, amikor rang volt vasutasnak lenni.

HBN–KZS