Bernadett soha nem az ötösért tanult, Árpád nem fogadja el a középszerűséget

Debrecen - Gyermekkoruktól kezdve érdeklődtek az iránt, amit fiatal felnőttként az életútjuknak választottak. Interjú Aradi Bernadett és Szöőr Árpád kitüntetéses doktorokkal.

A rendszerváltás óta összesen 42 doktori fokozatot szerző hallgató vehette át elismerő oklevelét köztársasági elnöki aranygyűrűvel. A cívisvárosban tizenketten örvendhettek ennek a kitüntetésnek, közülük ketten, dr. Aradi Bernadett matematikus és dr. Szöőr Árpád orvos novemberben vehette át az elismerést. A két fiatal kutató a Naplónak adott interjúban mesélt arról a nem mindennapi teljesítményről, amit a tanulmányaik és a munkájuk során elértek.

Édesanyám például patkányokban tanulmányozta az izomsorvadást különböző időtartalmú űrutazások után

Szöőr Árpád

Kitüntetéses doktori címben az részesülhet, aki középiskolai, egyetemi és doktoranduszi tanulmányai alatt végig csupa jeles érdemjegyet szerzett. Ehhez a fantasztikus teljesítményhez három dolog (kitartás, szorgalom, meg persze genetika) mindenképpen kell, de vajon milyen arányban? Létezik erre bármiféle recept?

Aradi Barnadett: Úgy gondolom, hogy bár a gének jó alappal szolgáltathatnak, a tanulmányok előrehaladása során egyre inkább a szorgalomnak és a kitartásnak van fontos szerepe. Már csak azért is, mert az egyetemen és a doktori képzésben már olyan területen tanulunk, illetve kutatunk, amit mi választottunk és szeretünk, jó eséllyel ehhez van érzékünk. Az érdemjegyekre visszatérve, én azt éreztem, hogy az egyetem öt évében volt a legnehezebb tartani az ötös szintet.

Szöőr Árpád: A kérdésben szereplő genetikai utalást inkább úgy fogalmaznám meg, hogy a család szerepe nagyon fontos. Nem mi döntjük el azt, hogy milyen családba születünk, az a természet ajándéka. Nekem ez nagyon meghatározó volt, mivel olyan ingereket kaptam, amelyek különlegesek és egyedülállóak voltak. A nagyapám matematikus, emellett az egyetem rektora is volt hosszú időn keresztül, így már kisgyerekként olyan közegben mozogtam, ahol volt alkalmam tudósokkal beszélgetni. Ez korán meghatározta a világképemet, és kinyitotta az érdeklődésemet. A szüleimmel ugyanez a helyzet; édesapám vegyész volt, édesanyám pedig űrkutatással foglalkozott, ezek is olyan egyedi területek, amelyek hatással voltak a pályaképemre. Részben tehát a genetikának, másrészt pedig a szülők odafigyelésének és támogatásának köszönhetem a sikereimet. Emellett fontos még azoknak a tanároknak a személye is, akik minket tanítottak. Dettivel reál beállítottságúak vagyunk, de humán tárgyakból is végig ötösök voltunk. Szerettem az irodalmat, a történelmet, latinból nyelvvizsgám is van. Ehhez pedig kellett az, hogy jó tanáraink legyenek, akik felkeltették az érdeklődésünket. Közben elgondolkodtam azon, hogy én a Tóth Árpádba jártam, míg Detti a Kossuthba. Véleményem szerint az intézmények közötti rivalizálás is hozzájárul ahhoz, hogy minél több sikeres ember kerüljön ki az iskolák falai közül. Nem tartom magam kiemelkedően szorgalmasnak, viszont soha nem fogadtam el a középszerűséget, főképp saját magammal szemben nem. Az érdeklődési köröm sokrétű volt és emiatt sokan féltettek attól, hogy végül nem lesz olyan terület, amiben kiemelkedő lehetnék.

Aki valamiben (legyen az tanulás, élsport, hobbi vagy bármi más) évtizedeken át a korosztálya átlaga fölé magasodik, arra némileg sajnálkozva azt szokták mondani, hogy „szegénynek biztosan nem volt gyerekkora”. Visszagondolva e tekintetben van bármiféle hiányérzetük?

Aradi Bernadett: A középiskolai kitűnő bizonyítvány nem feltétlenül jelenti azt, hogy az adott diák a legjobb, mert ehhez egy általános jó teljesítményre van szükség. Csak később, az egyetemi, majd a doktori évek alatt kell egy dologból kimagasló eredményt elérni. Tanultam, persze, de nem éjjel-nappal, hobbim mindig volt, sportolok. Jelenleg is a magyar atlétikai válogatott keret tagja vagyok középtávfutóként, amit csak úgy lehet elérni, hogy ha évekig napi szinten edzek. Már csak emiatt sem érzem úgy, hogy bezárva töltöttem volna a kamaszkoromat vagy az egyetemi éveimet. Lehet több mindennel foglalkozni, a lényeg, hogy tudatosan mindig arra figyeljünk, amit éppen csinálunk.

Szöőr Árpád: Nekem személy szerint csodálatos gyerekkorom volt, soha nem ment a tanulás a játék vagy a szórakozás rovására. Gyermekként a családdal, később a menyasszonyommal igyekeztünk arra törekedni, hogy jusson minőségi idő a kikapcsolódásra. Én sem voltam mindig osztályelső, a tanulmányi versenyek megyei fordulójában például folyamatosan megrekedtem. Ott volt a sok biológiaverseny, amiken a növény- és állatbiológiára fókuszálnak, de az soha nem érdekelt annyira, mint az emberi test működése. Az egyetem ehhez képest jelentős változást hozott, hiszen ott már csak egy területre koncentráltam, a kutatásban pedig még tovább szűkült ez a fókusz. Ezzel együtt sajnos az általános kíváncsiságomat sem tudom „jóllakatni”. Idő hiányában nem tudok annyit foglalkozni a szakmán kívüli területekkel, mint szeretnék.

Doktoranduszként már huszonéves korukban komolyan elköteleződtek a matematika, illetve az orvostudomány egy-egy speciális területe iránt. Mennyire volt tudatos ez az értékválasztás, és érzik-e a súlyát annak, amit csak úgy szoktak mondani, hogy „a tudás kötelez”?

Aradi Bernadett: Már nyolc éves koromtól kezdve tudtam, hogy matematikával szeretnék foglalkozni. A harmadik osztály óta ez volt a kedvenc tárgyam. Néha elgondolkodtam egy-két határterületen, például hogy közgazdász legyek, vagy esetleg tanár, de végül maradtam az alkalmazott matematikus szak mellett. Egyetemre persze még nem úgy mentem, hogy kutató szeretnék lenni, ez közben alakult ki. Harmadéven már gyakorlatvezető voltam, majd a diplomamunkámhoz kezdtem kutatni és egyre jobban megtetszett. De az biztos, hogy nem az ötösökért tanultam.

Szöőr Árpád: Szüleim élettani és kórélettani kutatásokat folytattak, édesanyám például patkányokban tanulmányozta az izomsorvadást különböző időtartalmú űrutazások után. Ez az egész miliő inspiráló volt egy óvodás kisfiúnak. Bemehettem a laborba, műtősruhába öltözve nézhettem, ahogy felboncolják a patkányokat. Ráadásul akkoriban ment a tévében a Klinikák című sorozat; meghatározó élmény volt mindkettő. Általános iskola végén sokan mondták, hogy inkább menjek jogra, de maradtam a biológiánál. Egyetemistaként is nehéz volt választani. Egyszerre akartam gyógyítani és kutatni. Olyan kutatási területet próbáltam választani, aminek végső célja a megoldatlan betegségek gyógyítása. Jelenleg új típusú daganatterápiák fejlesztésével foglalkozom. Amerikában dolgoztam, ahol a kutatólabor egy gyermekkorházon belül volt. Ez tette azt lehetővé, hogy az általunk előállított terápiás készítményt a betegek azonnal, klinikai körülmények között kaphassák meg. Külföldi munkám során az egyik kutatásomból szabadalom is született, aminek klinikai kipróbálásához jelenleg forrást keresnek. Elégedett vagyok azzal, amit csinálok. A nagymamám mindig azt hangoztatta, hogy a megszerzett tudás az a kincs, amit senki nem vehet el. Soha nem az ötösért tanultam.

Hobbim mindig volt, sportolok, jelenleg is a magyar atlétikai válogatott keret tagja vagyok középtávfutóként

Aradi Bernadett

Az őszi doktor- és díszdoktor­avató ünnepség végén nem lehetett nem észrevenni, hogy dr. Szilvássy Zoltán rektor a két kitüntetéses doktor kíséretében hagyta el az aulát. Mintha az egyetem első embere ezzel a gesztussal is tisztelegni szeretett volna kettejük nem mindennapi teljesítménye előtt. Megtudhatunk arról bármit, hogy a nyilvános doktoravató ünnepség után mi történt a rektori tárgyalóban, immár zárt ajtók mögött?

Aradi Bernadett: A rektori szobában elkészült a közös fotó, majd pedig tulajdonképpen mindenki az egyetemi vezetésből személyesen gratulált nekünk. Nagyon megtisztelő volt, hogy így kifejezték az elismerésüket, úgy tűnt, hogy ők ezt valóban nagy teljesítménynek tartják. Még egy érdekesség eszembe jutott a rektori szobáról: Árpád nagypapája matematikus volt, az eredményeire hivatkoztam is a disszertációmban. Az én édesapám pedig biokémikus, aki tanította Árpádot az orvosi egyetemen, ráadásul Árpád és az én édesanyám annak idején együtt sportoltak.

Szöőr Árpád: A rektori szobában pár szót váltottunk az egyetem vezetőivel. Ez a momentum különleges volt, mert ez a helyiség a nagypapámhoz is kötődik, aki a mai napig az egyetem történetének a legtovább regnáló rektora volt. Bemenni abba a szobába, ahol ő dolgozott megható és egyben felemelő. Azt éreztük, hogy a teljesítményünket és a személyünket a rektori vezetés elismeri és megbecsüli. Ezek miatt a visszajelzések miatt fontos ez a gyűrű. Emellett megkaptuk még Kántor Sándorné könyvét, amit a debreceni aranygyűrűsökről írt. Ő és a férje is megkapta a kitüntetést, és szívén viseli az ügyet. Velünk együtt már összesen tizenkét, a Debreceni Egyetemen végzett doktor kapta meg a köztársasági gyűrűt, ezzel pedig az országban az elsők vagyunk. Mi idén talán azért voltunk érdekesek, mert a rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy egy doktoravatón egyszerre ketten is átvehették az elismerést.

Aki annyi energiát tesz bele a hivatásába, mint amennyit Önök, az hogyan tudja kiszakítani az időt a magánéletére? És nem pusztán az időt, hanem ahogy mondani szokás, a minőségi időt. Hiszen ha már úgyis kevés van belőle, akkor az legalább olyan legyen!

Aradi Bernadett: Szerintem az a kulcs, hogy mindig tudni kell arra koncentrálni, amit éppen csinálunk. Munka közben a munkára, de egyébként meg kicsit ki kell kapcsolni az agyunkat. Ez persze önfegyelmet kíván, de tanulható, szerencsére én ezt tudtam alkalmazni. Tudnunk kell, hogy mikor van szükség kikapcsolódásra, pihenésre, és mikor a munkára.

Szöőr Árpád: Szabadidőm nagy részét a menyasszonyommal, a családommal és a barátaimmal töltöm. Emellett nekem is van számtalan hobbim, az olvasás mellett, régiségeket és antikvár könyveket gyűjtök. Az egyensúly megtartása érdekében nem csak a munkára kell minőségi időt fordítani, hanem a kikapcsolódásra is. Ez szervezett gondolkodást és odafigyelést igényel. Az előttem álló családalapítás pedig még inkább azt fog. Fontosak ugyan a kitüntetések, de az életpályánkat nem a szakmai sikerek fogják minősíteni, hanem az, hogy milyen családban éltünk és milyen emberré lettek azok a gyermekek, akiket felneveltünk.

Jelent-e az Önök számára valamilyen előnyt ez a kitüntetés? Jobb munkaajánlatokat kapnak, esetleg nagyobb volumenű kutatásokban vehetnek részt, mint a pályakezdő kollégáik?

Aradi Bernadett: Még nem derült ki, igaz, hogy azóta nem is kerestem munkát. Szerintem az a legvalószínűbb, hogy soha nem tudjuk meg, mennyi pluszt ad ez a kitüntetés, hiszen ritkán hozzák nyilvánosságra egy adott pályázat, vagy munkalehetőség elnyerése után azt, hogy miért minket választottak.

Szöőr Árpád: Egyetértek Dettivel, lehet, soha nem derül ki, hogy egy előmenetelnél, vagy elnyert pályázatnál jelentett-e előnyt a többiekkel szemben. Ha én lennék az, aki elbírál egy pályázatot, akkor biztosan előnyt élvezne nálam egy olyan ember, aki ezt a kitüntetést megkapta. Hiszen pontosan tudom azt, hogy ez az elismerés milyen teljesítmény után jár. A köztársasági gyűrű átvétele után sokan gratuláltak, ami nagyon jólesett, de ezt a gesztust senkitől sem vártuk el.

- Balogh Réka -