Helyi közélet

2017.02.05. 17:09

A könyv társ, az olvasás társas

Debrecen - Az irodalmat „fesztiválosítással” lehetne vonzóbbá tenni a fiatalok számára.

Debrecen - Az irodalmat „fesztiválosítással” lehetne vonzóbbá tenni a fiatalok számára.

Nem egyértelmű, hogy az utóbbi években nőtt-e a fiatalok olvasási kedve, bár vannak biztató jelek – összegezte tapasztalatait Bodrogi Ferenc Máté, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének adjunktusa. Emlékeztetett: olvasáskutatás mindig létezett, és a monitorozás ma is folyamatos.

Sikerregények

– Azt szoktam mondani, a fiatalok akkor is olvasnak, amikor „nem”: mert például a klipnézegetés egyfajta olvasásnak fogható fel. A kérdés az, mennyire tekintjük az olvasást különálló tevékenységnek, önmagáért való, örömöt okozó időtöltésnek? E szempontból tényleg rossz a helyzet: míg a ’80-as években az olvasás az első négy kedvenc szabadidős elfoglaltság közt volt, ma nem fér be hetedikként-nyolcadikként sem, lényegében nem része a többségük mindennapi életének. Emellett persze az sem mindegy, hogy mit olvasnak: igényes szépirodalmat egyre kevésbé – részletezte az adjunktus. Úgy véli, megfigyelhető azért némi javuló tendencia: láthatunk fiatalokat könyvvel a villamoson, illetve a sikerregények (Harry Potter- vagy Alkonyat-sorozat) is valamelyest meghozták ehhez a kedvet. Jellemző ugyanakkor, hogy míg gyerekként sokan szívesen betűznek meséket, tizenkét éves kor körül történik valami: szinte ciki lesz az olvasás, kicsiknek való időpocsékolás, inkább csak ismeretterjesztő szövegeket kezdenek el forgatni. Mindemellett egyfajta társadalmi nyomás is érvényesül: a továbbtanulásra kell koncentrálni, a „naplopó” olvasgatásnak pedig egyébként sincs közvetlen haszna – vélik ilyenkor. A fiatalok ezek nyomán szépen és egyre jobban elidegenednek z irodalomtól. És persze, mint mindenhol, itt sem mindegy, milyen példát lát otthon a gyerek: ha a szülő nem olvas, ő miért tenné?

Trendi programok

– Szerencsére ma nagyon sok e tevékenységet népszerűsítő program létezik, nem csak nálunk, az egész világon. Ezek lényege, hogy valamiképpen „fesztiválosítani”, eseményszerűsíteni próbálják az irodalmat, tipikus példa erre a slam poetry, amikor raphez hasonlatos, rímes szövegeket készítenek és adnak elő a versenyzők. Amikor a fiatalok valamilyen aktív eseményként, közösségi élményként élik meg az olvasást, az trendi, tehát vonzó számukra. Sokan úgy vélik, – velem együtt – hogy ez az irányzat jó, még akkor is, ha nem a magas irodalomról szól, mert legalább olvas a gyerek, s jó esetben ez a tevékenység majd a viselkedése részévé válik. Sok fiatal mondja egy-egy ilyen után, hogy kedvet kapott az olvasáshoz, és bár nem tudjuk, másnap hányan teszik ezt valóban meg, gyakorlatilag nemigen van más út – hangsúlyozta Bodrogi Ferenc Máté.

Rendszerváltó Slam-PoetryBajnokság a Lovardában, 2014 októberében. Fotó: Derencsényi István.

Mi legyen kötelező?

Ugyanakkor a szakemberek között is viták vannak: többen úgy látják, csak romló tendencia van az olvasás terén, vagy éppen abban sem értenek egyet, hogy milyen kötelező olvasmányokat tartalmazzon a tanagyag? Maradjanak a régi bevált regények, mint például A kőszívű ember fiai, amit egy mai kamasznak nyelvileg egyenesen le kell küzdenie, és nem igazán hozza meg az olvasási kedvét, vagy inkább modern, neki szóló könyveket vegyünk elő?

– Egy osztályban a Légy jó mindhalálig és egy népszerű skandináv regény, Janne Teller Semmi című műve között kellett választaniuk a diákoknak. Előbbi, melynek főhősét lúzernek tartják, nemigen szólította meg őket, és ez nem az ő hibájuk; utóbbi könyv azonban az ő generációjukról, róluk szól, egy mai kamasz problémáiról, ezt a történetet nagyon szerették. Kérdés tehát, erőltessük-e a klasszikusokat, vagy hagyjuk elveszni Jókai, Mikszáth mostanra bizony némiképpen „muzealizálódott” alkotásait? Netán rövidítsük le, vagy egyszerűsítsük, modernizáljuk a nyelvezetüket? – vetette fel Bodrogi Ferenc Máté az szakemberek egyik komoly dilemmáját. – A könyvkiadók felismerték, hogy a fiataloknál van egy piaci rés, és „felvették a kesztyűt”, a már korábban említett sikerregényekkel, figyelemfelkeltő rendezvényekkel. De ezek hatása azért csak nagyon áttételesen tud érvényesülni – mutatott rá. Arról is beszélt, hogy egészen más a helyzet mondjuk egy elitgimnáziumban, vagy egy vidéki szakközépiskolában, ahol már annak is örül a tanár, ha a diák egy Stephen King művet kézbe vesz.

Bodrogi Ferenc Máté. Fotó: Magánarchívum

– Sajnos, ahogyan a legutóbbi PISA-felmérés is megmutatta, sok tanulónál alapvető probléma a szövegértés, és ez nyilván nem erősíti a vágyat. S ha nem olvas, nem javul a szövegértés, és máris ördögi körben vagyunk…Ebbe ott avatkozhatunk bele, hogy megpróbáljuk a fiatalok világába belopni a könyveket. A tanárok számos ötlettel álltak már elő: készítsd el Nyilas Misi facebook-profilját, vagy twitterezz Baradlay Richárd nevében! Minden jó, ami közelebb viszi hozzájuk az irodalmat! – hangsúlyozta Bodrogi Ferenc Máté.


Versnyi üzenetű videoklip

Az ebook-olvasókat és tableteket is hasznosnak tartja a megoldás szempontjából Bodrogi Ferenc Máté; úgy véli, habár ezeken az eszközökön valójában sivárabb élmény olvasni (hol van például a papírillat?), de trendi, passzol a fiatalok identitásához, ezért talán szívesebben „forgatják” rajtuk a könyveket.

De a nem hagyományos kommunikáció is segíthet: a videoklipnek ugyanúgy üzenete van, mint egy szövegnek, dekódolni kell, abba pedig energiát fektetni. Ily módon hasonlít a vershez, csak a dekódolás itt öntudatlanabb, visz, sodor az élmény, a dallam, ami nem mellesleg a jó líraszövegnek is van. Sőt, a csetelés során is olvasni / írni kell, mostanra szinte ez lett a mindennapok irodalmisága; és egy használati utasítás is szövegértelmezést kíván, vagyis szintén közelebb visz az értő olvasáshoz. – Ha a fentieket napra nap végzi a fiatal, az már jó; ne nézzük le ezeket a közlési formákat! – mondta.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában