Kiközösítő közösségi tér

Debrecen - Mobilon át a világ – van merszük alázni, nincs bátorságuk szembenézni.

Erős pofon sült el egy tinédzser fiún. A csalódott-in­gerültre torzult női arc­hoz tartozó tenyér csak úgy csattant a korábbi puszik helyén. Akinek a hang nem elég bizonyíték a valóságra, rámeredhet a düh ötujjnyi kipirult helyére. De nem mered, nem döbben, nem szól, még csak csenddel sem támaszt alá a súlyos helyzetnek. Röhög.

Mintha a színpadon folyna a valóság, két méterrel arrébb, az esetet látók pedig a realitást mellőző különös közegben ülnének. „Összekeveredtünk” – gondolom, kissé kétségbeesetten fülelve a körülöttem ülő középiskolások meglepő reakcióit az Alföld Színpad Instant című előadásán a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban.

A diákok ránevettek a testileg meggyötört egyik és a lelkileg elkínzott másik kortársukra. Aztán később arra is, akinek lecsicskázzák az anyját, csak mert takarít, és végül arra is, akin a szemük láttára követik el az ember elleni egyik legborzasztóbb erőszakot.

Ez a heherészés azonban nem azonos azzal, ami felszakad belőlünk, ha Jerry serpenyőjébe arccal beleszalad Tom, vagy a tinifilmben fanszőr lepi be az esküvői pralinét. Ez a zavart hahota a szétfeszített idegek szelepe. Az a fajta, ami mondjuk egy horrorfilm terhelő jelenete alatt pattan ki belőlünk, amikor végre meglátjuk a rém valószerűtlenségét, s megnyugtatjuk magunkat, hogy az egész csak hatásvadászat.

Nincs mintha…

A színmű alatt azonban nem jön el a feloldozó „lebukás”. Olyannyira igazi minden mozzanata, mondata, hogy az 1971-ben alapított debreceni amatőr színpad jelenlegi tagjai közösen írták meg a darabot saját és környezetükben tapasztaltak alapján, a vezető-rendező Sóvágó Csaba mederben tartása mellett. A játszók magas minőségben adnak elő, őszinték, hitelesek a színen, így teljes színházi élménnyel, mellkasra ülő érzéssel megy haza a néző.

Több lesz benne a kérdés, mint a Társas játék közösségi térben alcímű darab megtekintése előtt. Hogyan érzik jól magukat egy hosszú házasságban a gyerekek, akiknek fél éves járás után online oldalak százai adnak tanácsot a beszürkült hétköznapok – s főleg éjszakák – feldobására? Hogyan hozhatnak megfontolt döntéseket a chaten folyton sürgetettek? Hogyan lesz képes nemet mondani egy rossz kapcsolatra vagy ingyenmunkára az, akit már tizenévesen három zsaroló üzenettel rá lehet venni, hogy fotót küldjön félmeztelen valójáról? Mi lesz izgalmas annak, aki nyiladozó kíváncsiságát bőven kielégítve a neten többet láthat az emberi test „képességeiről”, mint egy szülész-nőgyógyász és egy urológus együttvéve a nyugdíjazásáig? A műből kiviláglik a kapcsolatteremtésre való ősi vágy, jelen van örökké, de az ahhoz vezető eszközök elvesztek valahogy az evolúció során. Aminek eredményeképp maroknyi eszközbe szorult a kommunikáció, s abból bizony kimaradt a mimika, a sóhaj, a hanglejtés, a szembenézés bátorsága, és emiatt a tett együttérzésből fakadó korlátja. A műben épp úgy nincs megoldás, mint az egy generációval idősebbek fejében. A közösségi oldalak zárt világa veszélyes, beláthatatlan terep számukra – ezt a böszörményi előadáson résztvevő iskolapszichológus is megfogalmazta. Reményteljes finom zárómomentum mutat mégis irányt az irrealitásból kifelé vezető útra: megölelik egymást a szereplők, akiket megtart az Alföld közössége.

- Megyesi-Horváth Borbála -

Alkotók

Írták és játsszák:

Burai Brigitta, Forró Boldizsár, Galvácsy Gergely, Gáspár Kata, Kelemen Alexandra, Kiss Bertalan, Nagy Réka, Németi Rebeka, Oláh Enikő, Pótor Balázs, Szűcs Réka, Tóth Gergő, Vatai Zoltán, Zsolnai-Nagy Andrea

Rendezte:

Sóvágó Csaba