Helyi közélet

2017.01.31. 14:26

Az iskola falai is tanítanak

Debrecen - Az alkotó, Kustár Gábor abban bízik, sokáig díszítik az iskola falait a művek.

Debrecen - Az alkotó, Kustár Gábor abban bízik, sokáig díszítik az iskola falait a művek.

A reformáció 500. és a Tiszántúli Református Egyházkerület 450. évfordulója alkalmából készült freskókat és domborműveket mutattak be az egykori Református Főgimnázium épületében kedden. – A Református Gimnázium történetében mindig volt olyan diák, aki érdeklődött a művészetek iránt, és művelték is azokat – fogalmazta meg Fekete Károly püspök. – Közülük sokan nagyokat alkottak. Most azonban egy tanár mutatta meg a tehetségét, amiről nem csak mi, de a diákok is megemlékezhetnek majd évek múlva. Mivel a művész egyben vallástanár is, tudja, mely szavak nyitnak meg új világot a tanulóknak. A képek alapján sokat megtanulhatnak a vallásról, azokról az emberekről, akik tettek azért, hogy ötszáz évig fennmaradjon – jegyezte meg.

Fotó: Matey István

Kustár Gábor, a freskók és domborművek alkotója elmondta, megtiszteltetés számára, hogy az iskola falait vászonként használhatta, és elkészíthette a műveit. – Remélem, sokáig fogják iskolánk falait díszíteni a képek. Mindegyiknek különleges jelentése van, bemutatják azokat a részleteket, amelyekre a reformáció épül – ismertette.

HBN–BR


Debrecen - Február 26-ig látogatható az a kiállítás, amelyet a volt erdélyi fejedelem emlékére nyitottak meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában