Videó: Asszonyok, emberek – mindenki tudta és tette a dolgát

Konyár - Még a csikorgóan fagyos időjárás is a régmúltat idézte a konyári disznótoros fesztiválon.

Sokéves hagyományt folytatva ebben az évben is megrendezte Hagyományos Hurka- és Kolbásztöltő versenyét a konyári önkormányzat. A szombati eseményen a disznótoros finomságok készítésében hat hazai és négy vendégcsapat mérte össze tudását. A vendégek között, Sáránd, Szentpéterszeg és Tépe társaságában ott volt Konyár partiumi testvértelepülése, Székelyhíd is.

Orjaleves és toroskáposzta

– A hagyományőrző, hagyományátadó, a barátkozást segítő vidám összejövetelt rendez az idén is a településünk, és az eseményben van egy egészséges versengés is, hiszen a csapatok fogópálinkáit, a reggeli gazdatálát, valamint az itt töltött hurkájukat és kolbászukat értékeli a szakemberekből álló zsűri. Szempont egyebek mellett a fűszerezés, az ízvilág, a tálalás és a csapattagok egységes megjelenése is – mondta Lisovszki-Tóth Anita szervező délelőtti ottjártunkkor. – A hurka és a kolbász elkészítéséhez szükséges alapanyagot mi adjuk, az eszközöket és fűszereket a csapatok hozták. Délre elkészül a kolbász és a hurka, majd orjaleves és toroskáposzta ebéddel várjuk vendégeinket. Kora délután a régi disznótorok világát idéző kvízjátékot rendezünk a csapatoknak. A délután a beszélgetésé, barátkozásé, a hagyományőrzőnapot bállal zárjuk.

Hús, zsír egy évre

Amíg Vig Szilárd polgármester megnyitóját követően a csapatok hozzáfogtak a hurka- és a kolbász elkészítéséhez, a zsűri pedig a gazdatálak értékeléséhez, Konyár disznótorokban egyik legtapasztaltabb lakosát, Csádi Gyulát kérdeztük, milyenek voltak a régi disznótorok.

Fotó: Kovács Péter

– Majd minden háznál vágtak malacot, de mint ahogy mondják, ahány ház, annyi szokás, a disznótori szokások is eltérőek voltak. Leginkább a malac bontásában, az ízvilág kialakításában. A főbb munkafázisok azonban megegyeztek. A disznótor mindig kétnapos munka volt, sőt, ha az olyan előkészületeket is idevesszük, mint a szerszámok élezése, a pogácsasütés, akkor háromnaposak. A családtagok, a szomszédok voltak hivatalosak az éves hús-és zsírszükséglet nagyrészét előállító eseményre. Ahogy megérkeztek a vendégek, a segítők, pálinkával és pogácsával kezdtük a napot. Utána leszúrtuk a disznót, majd perzseltük, szalmával. Közben az asszonyok elkészítették a reggelit, az mindig hagymásvér volt.

Perzselés után hamuval kentük be az állat bőrét, hogy puhuljon, addig bent megreggeliztünk. Jóllaktunk, jól átmelegedtünk, így könnyű volt hozzáfogni a nagy figyelmet igénylő munkákhoz: megpucoltuk a disznót, majd felhenteltük. Először kiszedtük a négy lábát, hasára fordítottuk és a gerince következett. Ezt vittük be a konyhára, az asszonyok ebből főzték az ebédre az orjalevest. Persze ők odabent már feltették a második fogást, a toroskáposztát is. A disznó többi részét pedig szép sorjában hordtuk be. Az asszonyok tisztították belet, az emberek készítették elő a kolbászba és a hurkába való húsokat, belszerveket. Nem daráltuk, késsel vágtuk össze. Ebéd után megkavartuk a kolbásznak való húst, majd a hurkát állítottuk össze, és azokat ebben a sorrendben töltöttük, készítettük el. A végén a disznósajtot csináltuk meg.

A vacsora már a frissentöltött hurkából és kolbászból volt. Másnapra is maradt munka. Mivel a szalonna akkoriban fő eledelünk volt, nagy gondot fordítottunk az alakra vágására, a sózására, az abálására. Szintén másnap sütöttük ki a tepertőt, állítottuk elő a zsírt, amely a sütéshez, főzéshez kellett egész évben. Jó hangulat volt végig, épp olyan, mint amilyen most itt van – tekint körbe Csádi Gyula.

HBN–KZS

HBN