2017.01.29. 08:48

A házasság férfi szemmel

Debrecen - Pindroch Csaba önálló estje a Kölcsey Központban.

Izgalmas kezdeményezésnek tűnt a Thália Színház színművészének, Pindroch Csabának a Segítség, megnősültem! című, a Kölcsey Központ plakátjain meghirdetett produkciója. Az előadás promóciós anyagát látva azt gondoltam: végre egy színész, aki a házasságkötés és az azt követő együttélés különböző szakaszait, szegmenseit nem a női magazinokban „csontig rágott” formában, azaz nem feminin szemlélettel, hanem épp a másik oldalról, egy férj szemszögéből közelíti meg.

Nem vártunk tolsztoji mélységeket, de némi velősebb mondanivalót azért igen

Gyürky Katalin

Aztán elég hamar jött a csalódás és a kiábrándulás. Nem azt kaptam, amit vártam. A maszkulin nézőpont ugyan előtérbe kerül, de Pindroch a magát írónak valló, középkorú fiatalember szerepébe bújva, egy közeli barátja, Geri leendő házasságkötése kapcsán a saját tizenegy éve fennálló házasságából igencsak középszerű epizódokat ragad meg, s tár elénk. Értem én, hogy humoros akar lenni, amikor az apósát és anyósát karikírozza ki – úgy, hogy közben, „kedvesen”, előbbit az „enyhe” túlsúlya miatt egyenesen Szumónak becézi – vagy amikor a felesége autóvezetési képességeit, illetve inkább képtelenségeit taglalja, csakhogy a poénok túlságosan direktek. S az olyannyira várt maszkulin jelleg, nézőpont, – már elnézést, de azáltal, hogy csak a feleségét és a nő családját láttatja, csak őket tünteti fel negatív színekben, miközben a saját hozzátartozóit békén hagyja, s magát is felmenti minden felelősség alól, azaz mindenféle önirónia nélkül áll hozzá a történtekhez – átcsap férfibunkóságba.

Az ő macsó szemlélete szerint csak az apósa az iszákos, miközben kiderül, hogy ő is rengeteget iszik, csak az anyósa kövér, de arról szó sincs, hogy esetleg neki is van némi pocakja, s a házasságkötésükre kapott, giccses kecskéket ábrázoló éjjeli lámpákkal csakis a felesége családja lephette meg őket, az ő rokonsága biztosan nem. Miközben, ha mindebbe vinne némi öniróniát, esetleg érzékeltetné, hogy mindig, minden szituáció legalább két emberen múlik, az egész este sokkal összetettebbé, szó szerint irodalmibbá válna. Ha már író főszereplővel állunk szemben. Akitől persze ne tolsztoji mélységeket, ne kívánjuk a klasszikus szerző Kreutzer-szonátában felvetett, egy gyilkosságba forduló házasság szintén férfi szemszögből láttatott problémáit és összetettségét, de némi velősebb mondanivalót azért igen.

Ami működik

Mindezek ellenére azt el kell ismerni, hogy majdnem másfél órán keresztül egyedül állni a színpadon, s lekötni több száz néző figyelmét, nem kis dolog. Azért is bosszantóak a triviális történetek és a hangnem, mert Pindroch színészi képességei igenis lehetővé teszik az összetett előadásmódot. Az első perctől kezdve azért tudja magára vonni a figyelmet, mert a monológja közben folyamatosan képes párbeszédet folytatni a szövege által megteremtett személyekkel. Beszélget a feleségével, az apósával, az anyósával, a házukat felújító munkásemberekkel, köztük az építési vállalkozóval, na meg a házasulandó barátaival. S egytől egyig remekül megformálja ezeket az egymástól jócskán eltérő karaktereket. Csakhogy itt sem tudunk eltekinteni attól, hogy maga körül mindenkit „bunkónak” tart és ilyen formán annak is láttat. A karakterek megformálásából az derül ki, hogy Rezső, az építési vállalkozó csakis hülye lehet, csak rosszat akarhat nekik és a házuknak, Zsóka, a felesége pedig csak nyávogva tud megszólalni. Amíg be nem következik a fordulat.

Szemléletváltás

Mindezek után, jó egy óra elteltével már nem sok mindenben reménykedhetünk. Ám Pindroch – s ezért ismét elismerés jár neki – egy „abszolút” macsó helyzetből mégis képes fordítani. A házasság különböző eseményeit felvázoló monológ ekkor épp a strandon történtekre fókuszál. A felesége itt többször „beszól” neki, hogy miért bámulja a jobbnál jobb csajokat. Jelzem, a szövegből itt ismét az derül ki, hogy egy férfi ebből a szempontból is azt tehet, amit akar, gátlástalanul leszedheti a szemével a mellette álló fiatal nőről a fürdőruháját a felesége jelenlétében. Sőt, nemcsak a tekintetével. Ám egyszer csak megpillant a zuhany alatt egy „bombázót”, akinek először nem látja jól az arcát. Jobban meg kell néznie, hogy rájöjjön, a felesége az, s csak most veszi észre, hogy még mindig mennyire csinos, jó alakú nő.

„Lehet, hogy minden férfi ilyen rövidlátó, ha a saját feleségéről van szó?” – hangzik el ekkor a mondat, ami kissé megfordítja az eddigi felállást, s végre valami mélységet, valami megfontolandót visz a történetbe. Igen, ezen el kéne gondolkodni. A nőknek is, természetesen, ha a saját férjükről van szó. Úgy érzem, hogy ha az előadás végig ezt a szemléletet, a „rövidlátás” minden szinten jelenlévő problémáját feszegette volna, mindenki jobban járt volna. A néző is, s ez az egyébként minden szempontból kiváló színművész is.

- Gyürky Katalin -