Helyi közélet

2016.12.25. 09:03

Mi magunk leszünk a békét árasztó ember

Debrecen - A külsőségekben már jók vagyunk Debrecenben, de mi van belül?

Debrecen - A külsőségekben már jók vagyunk Debrecenben, de mi van belül?

Ezt a kérdést tette fel a szombat délután megtartott karácsonyi igehirdetésében dr. Fekete Károly püspök-lelkipásztor a zsúfolásig megtelt Nagytemplomban. Mint fogalmazott, a város karácsonyi díszkivilágításával előkelő helyen lennénk az országban, és egészen biztos, hogy a családoknál is szebb és több fény van, mint tavaly ilyenkor.

Fent és lent összetartozik

– Belül azonban jócskán van mit tenni. Fent az angyalok, lent a rendeletet alkotók, a hatalom, a sötét árnyékvilág, emberi tehetetlenséggel, emberi telhetetlenséggel. Az Üdvözítő megszületésével nem létezik fent és lent, az isteni üdvözítés lekívánkozik, hogy áthasson mindent – mondta a püspök, hozzátéve, hogy Jézus összekötötte a mennyet és a földet, életünk otthonra talált, a fent és a lent összetartozik. Az isteni szeretet megmutatja, hogy van mélység és magasság. Isten megbékélt a teremtett világgal, ez az üzenete Jézus születésének.

– Ne csak a félelem világát lássuk, hanem legyünk az Isten jóakaratából élők, azt követők – hangsúlyozta a püspök, majd rámutatott, egyedül csak Isten a végső, az abszolut tekintély. Aki ezt elfogadja, akár a legnehezebb élethelyzetekben is szembe tud nézni önmagával, a környezetével, ellent tud állni a félelmet keltő agresszióval. A Földön békesség, isteni akarat van.

– A gonoszt a jóval győzzük meg. Ez a ma létező legnagyobb erő. Terjesszük a békességet a szeretet erejével. Az ünnep csendje pedig helyreállítja bennünk Isten dicsőségét, mert akkor mi magunk leszünk a békét árasztó emberek – zárta igehirdetését dr. Fekete Károly püspök-lelkipásztor.

Reformáció, hogy lássuk a teljességet

Fekete Károly Lukács evangéliumából idézet, illetve azt ültette át a mai valóságba. A bibliai történet szerint a pásztoroknak megjelent az úr angyala, aki hírként hozta az Üdvözítő születését. A jelenéstől megijedt pásztorok elindultak Betlehembe, hogy megkeressék a jászolban bepólyálva fekvő gyermeket. Az igehirdető emlékeztetett a 2017. év nagy eseményére, a reformáció 500. évfordulójára, illetve hangsúlyozta, hogy a legnagyobb reformáció a világ helyreállítása azért, hogy lássuk a teljességet.

HBN–KZS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában