Helyi közélet

2016.11.22. 11:49

Vegyiparisok sikere a Kitaibel-versenyen

Debrecen - A 39. Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Versenyre Mosonmagyaróváron került sor októberben.

Debrecen - A 39. Kitaibel Pál Középiskolai Biológiai és Környezetvédelmi Tanulmányi Versenyre Mosonmagyaróváron került sor októberben.

A helyszínt idén is a Nyugat-Magyarországi Egyetem biztosította. A döntőbe jutott 9-10. osztályos tanulók négy kategóriában, három fordulóban mérték össze tudásukat. Fajismeretükről, valamint az Élet és Tudomány hetilapban és a TermészetBÚVÁR folyóiratban megjelölt cikkekből írásbeli tesztek formájában számoltak be, önálló kutatási témáikat szóbeli kiselőadások formájában adták elő. Így alakult ki a szóbeli döntőben tovább versenyző 5-5 szakközépiskolás tanuló mezőnye, akik 5 további feladatot oldottak meg, míg megszületett a végső sorrend. A DSzC Vegyipari Szakgimnáziumának két tanulója is bejutott az első 10 versenyző közé: Aszalós Máté (felkészítő tanára: dr. Forgács Katalin) kategóriájában első helyet ért el, Kiss Zsolt (felkészítő tanára: Bimbóné dr. Poór Katalin) kategóriájában 6. helyezett lett.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában