Helyi közélet

2016.11.03. 15:55

Mi lesz az intézményműködtető dolgozóival? – kérdezi az MSZP

Debrecen - Nem lesz beleszólása az önkormányzatnak az oktatásba, miután a működtetői jogok is átkerülnek a Klikhez. Nem lehet továbbá tudni, mi lesz annak 350-390 dolgozónak a sorsa, akik jelenleg a Debreceni Intézményműködtető Központ (DIM) foglalkozásában állnak – emelte ki Pallás György, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) oktatási szakpolitikusa a párt csütörtöki tájékoztatóján.

Mint fogalmazott, Debrecen vezetését és a közgyűlés fideszes többségét nem érdekli a hagyományosan színvonalas közoktatás és szakképzés lerombolásának veszélye, amelynek jelei szavai szerint már most látszanak: a szakképzés például nem felel meg a piaci igényeknek. Idézte Kósa Lajos korábbi polgármester, jelenleg a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjének hét évvel ezelőtti szavait, miszerint „minden településnek joga van az iskoláihoz!”. Pallás György szeretné tudni, ha korábban ő is így gondolta, miért ezzel ellentétesen cselekszik a kormányzat. Mint mondta, az MSZP helyi szervezete továbbra is azt szeretné, ha Debrecen városa visszakérné az iskolák fenntartásának és működtetésének jogát.

Fidesz-KDNP: Szükség lesz a DIM-re

A Fidesz részéről Pósán László országgyűlési képviselő reagált szavaira. Mint közleményében írta, Pallás György figyelmét elkerülte, hogy a DIM nem kizárólag az eddigi önkormányzati működtetésű iskolák működtetését végezte, hanem más intézményekét is, azok a jövőben is az önkormányzatnál maradnak, így a DIM feladataira továbbra is szükség lesz. Az iskolák működtetésével kapcsolatos tárgyalásokat január 1-jéig kell befejezni, ezek jelenleg folyamatban vannak. Leszögezte, az önkormányzat egyértelműsítette, hogy nem kívánja visszavenni az iskolákat, nem szeretne sem iskolafenntartó, sem működtető lenni, az állami feladatot az állam látja el.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában