Tankkal mentek ki a fegyverekért Nagyrábére

Nagyrábé - Érettségi után a Gyomai Gépállomáson töltöttem le a gyakornoki időmet, és apám német származása miatt nem vettek fel az Agrártudományi Egyetemre, ezért munkát kellett vállalnom. 1949. augusztus végén kerültem a nagyrábéi gépállomásra mezőgazdásznak, ahol kilenc község és egy állami gazdaság területén kellett irányítanom a gépi munkákat.

1956-ban a harmadik igazgatóm Sass Sándor volt, akit munkáskáderként és párttagként helyeztek a gépállomásra. Műszaki területen tájékozott ember volt, ezért nagy érdeme, hogy a traktorosként és szerelőként alkalmazott rossz kádereket is, akik jó szakemberek voltak. Az utóbbiak miatt elég sok konfliktusa adódott a pártbizottsági vezetőkkel. Nagy hatással volt rá Aczél Tamás Sztálin-díjas író, aki a párt újságjában (Szabad Nép) bírálta a szovjet kommunista rendszert. Az íróval igazgatónk személyes kapcsolatban állt. Szintén nagy hatással volt rá Csabai Gyula üzemgazdászunk, aki 1945-46-ban – népfőiskolai képzése révén – Dániában járt tanulmányúton a magántulajdonú szövetkezeti gazdálkodás megismerése érdekében és tapasztalatairól be is számolt az igazgatónak. Sass Sándor szemlélete 1956-ra átalakult, szembekerült a szélsőbalos kommunista diktatúrával, annak képviselőivel.

A forradalom jegyében

A gépállomáson 1956. október 23. előtt összejöveteleket tartottak, eleinte szűkebb, majd szélesebb körben tanácskoztak a diktatúráról. Megalakult a Gépállomás Forradalmi Bizottsága: az elnök Sass Sándor lett, a titkára Köhler Mihály főmezőgazdász-igazgatóhelyettes, míg nemzetőr parancsnokká Chilkó István műhelyvezetőt, a dolgozók képviselőjévé Sipter István szerelőt, helyettes műhelyvezetőt, Papp Elek raktárost, Csabai Gyula üzemgazdászt, Gyalog Gábor szerelőt és Nemes József traktorost választották. A bizottság meghatározta a fontosabb feladatokat: a dolgozókból álló Nemzetőrség tagjai kötelesek megvédeni az udvaron, a gépszínekben, műhelyekben és raktárakban tárolt gépeket, eszközöket. Ehhez megkapták a Szabadságharcos Szövetség helyben tárolt kézi fegyvereit.

Az őszi mezőgazdasági munkákat (szántás, vetés) a meglevő és még beszerezhető üzemanyagkészlet erejéig végeztük. Október 23. után egy napra (a pontos dátumra már nem emlékszem) nagygyűlést hirdettek a községháza udvarára. Debrecenből egyetemisták érkeztek Nagyrábéra, a gyűlésre meghívták a gépállomás dolgozóit és a szomszéd Bihartorda község lakosait. A bihartordaiak Torkos Károly vezetésével érkeztek és bejöttek a gépállomáshoz, ahol mindkét részről a forradalmat méltató beszédek hangzottak el. Igazgatónk vezetésével velük együtt vonultunk a községháza udvarára. Varga Zsuzsanna tanárnő elszavalta a Nemzeti Dalt. A községi tanács vezetőségét a jelenlevők egyhangúlag leváltották, és a forradalom jegyében újakat választottak. A Nemzetőrség parancsnoka Elek József lett.

Börtönnel büntették

A továbbiakban a forradalmárok részére a helyi Petőfi Termelőszövetkezet tehergépkocsijával élelmiszert szállítottunk Budapestre. Ennek nagyobb hányada a helybeli malom és a téeszek adománya volt; a fővárosi Állatorvosi Egyetemen rakodtak le és osztották szét a rakományt. A szállítmány felelőse Sipter István volt, aki a forradalom és szabadságharc 55. éves évfordulóján nyilatkozott is erről a Kossuth Rádióban.

1957 tavaszán telefonáltak Berettyóújfaluból, hogy szállítsuk be a fegyvereket. Igazgatónk vette fel a telefont. Rosszban volt azzal, aki a vonal túlsó végéről utasította, ezért úgy reagál, „gyertek ki, ha mertek”. Másnap ki is jöttek: egy szovjet tankkal vitték el a fegyvereket. Sass Sándort rövidesen letartóztatták és Kistarcsára vitték. Súlyemelőként nagyon erős ember volt, az öccsétől tudom, hat karhatalmista kellett, hogy „leverjék”. Debrecenben a bíróság börtönbüntetésre ítélte, annak letöltése után művezetőként dolgozott. Nem érte meg a nyugdíjazását. Valószínű, hogy a kistarcsai történések hozzájárultak a korai halálához.

Elbocsátott bizottmány

Az igazgatónk letartóztatása után nekem mint helyettesnek nagyon sok nehéz helyzetet kellett átélnem az új vezető kinevezéséig. Fontos intézkedésünk volt, hogy 1957 tavaszán húsz gumikerekes pótkocsis vontatót küldtünk rakodókkal Budapestre a forradalom után maradt romok eltakarításához.

Az új igazgató kinevezése után megyei utasításra – két személy kivételével – a forradalmi bizottság vezetőségének tagjait elbocsátották. Engem az igazgató-helyettesi beosztás megvonásával büntettek. Amennyiben a Mindenható még néhány évig tenyerén tart, úgy a nagyrábéi történésekről életútleírásomban részletesebben megemlékezem.

- Dr. Köhler Mihály, Debrecen (szerzőnk kutatómérnök, címzetes egyetemi docens) -

Olvasói pályázatunk

Az írás a Hajdú-bihari Napló Forradalmi emlékezet elnevezésű olvasói pályázatára érkezett. A legjobbnak ítélt pályamunkát több másikkal együtt az október 22-ei lapszámban olvashatták, most pedig folytatjuk a hozzánk érkezett írások közlését. Minden pályázónak hálásak vagyunk a munkáért!

Forradalmi emlékek: 56-os emlékeim Balmazújvárosban

Balmazújváros - Tíz éves és negyedik osztályos tanuló voltam a nagy magyar forradalom idején. Nem emlékszem a napra, csak arra, hogy délelőtt 10 óra volt, amikor egyre erősödő morajlást hallottunk Béla barátommal, akivel éppen a délutáni sulira készülődtünk. – Na, ezek tankok lesznek, méghozzá orosz tankok – mondtam. Nem volt nehéz kitalálnom, hiszen a falunkban szájról szájra járt már a híre annak, hogy forradalom kezdődött Budapesten. Kirohantunk az utcára és máris házunk elé ért az első lánctalpas szörnyeteg…

Egyedül a plüssmacikkal

Nyíracsád - Anna 19 éves volt 1956-ban. Oklevelén, amit egy évvel korábban kapott a Püspökladányi Óvónőképző Intézetben, még alig száradt meg a tinta, máris állást kapott Hajdúsámsonban, ahol Csapó Edit vezető mellett beosztott óvónőként kezdett dolgozni. A törékeny, reményekkel teli, ambiciózus teremtést nemigen érdekelte a politika, ő a világot akarta megváltani. Minden vágya volt, hogy oktathassa, nevelhesse az apróságokat. A történelem azonban akaratlanul is olyan nyomokat hagyott életében, amit nem lehet elfelejteni.