Helyi közélet

2016.10.04. 09:19

Már Norvégiában a Verona csapata

Debrecen - A Verona, 1301 csapata október 3-án hajnalban érkezett meg a norvégiai Bergenbe, hogy ott egy háromnapos színházi nevelési fesztivál keretén belül mutatkozzon be.

Debrecen - A Verona, 1301 csapata október 3-án hajnalban érkezett meg a norvégiai Bergenbe, hogy ott egy háromnapos színházi nevelési fesztivál keretén belül mutatkozzon be.

A Csokonai Színház csapata a hosszú és viszontagságos út után szerencsésen megérkezett - áll az intézmény keddi közleményében. A hajnali érkezést követően a bergeni egyetem dráma tagozatos tanáraival találkoztak, majd a bemutatkozás után a Gofriszív című drámaórát nézték meg, ami 9-10 éves gyerekek számára készült Maria Parr azonos című meséjének felhasználásával, A csoportban találkoztak Csengével, a 9 éves magyar kislánnyal, aki norvég osztálytársaival együtt vett részt a foglalkozáson. Délután Brecht A kivétel és a szabály tanmeséjét láthatták a norvégok előadásában. Ma már a magyarok is színre lépnek.

A Csokonai Színház a tavalyi évadban indította útjára a CSIP névre keresztelt ifjúsági programját, melynek keretében megszületett az első osztálytermi színházi nevelési előadás, a Verona, 1301. Az elmúlt egy évben több mint 40 iskolai osztályhoz látogattak el a színház művészei és a foglalkozásvezető, Edelényi Vivien, Vranyecz Artúr, Kiss Gergely Máté és Gemza Melinda a Shakespeare Rómeó és Júlia című darabja alapján készült produkcióval.

A norvégiai szereplés főpályázója, az InSite Drama a magyar színházi nevelés friss és több évtizedes múltra visszatekintő élvonalából is meghívott innovatív színházakat. Bergenben négy színházi nevelési programot mutatnak be egy minifesztivál keretében (Csokonai Színház: Verona 1301; Hevesi Sándor Színház: Peter; Kerekasztal Színházi Nevelési Központ - InSite Drama: Az óriás ölelése; InSite Drama: Kispad), majd a témában nemzetközi szaktekintélynek számító Bergeni Egyetem oktatóival és hallgatóival, illetve magyar és norvég színházi szakemberekkel közösen szakmai workshopokon, előadásokon, mesterkurzusokon is részt vesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában