Helyi közélet

2016.10.31. 17:34

A letelepítés évfordulójára

Hajdúszoboszló - Lóra hajdú címmel rendezték meg az idei rajzversenyt.

Hajdúszoboszló - Lóra hajdú címmel rendezték meg az idei rajzversenyt.

A Fekete Borbála Alapítvány immár hatodik alkalommal hirdetett rajzversenyt Hajdúszoboszló, Nagyhegyes és Hajdúszovát általános iskolás tanulói számára.

Fekete Borbála, rajztanár festőművész egész munkássága a vizuális kultúra, a képzőművészeti nevelés hatékonyságának fejlesztését szolgálta. Az alapítvány a művésztanár pedagógiai és esztétikai szellemiségét követi, amikor segíteni akarja a rajztanárok és a tanulói közösségek együttműködését az esztétikai nevelésben, és elismeri a művész- és rajztanárok pedagógiai eredményességét és egyéni művészeti teljesítményét.

Négy kategóriában

Az idei rajzpályázatot – a hajdúk letelepítésének 410. évfordulója alkalmából „Lóra hajdú” címmel hirdette meg az alapítvány. Az Bocskai Múzeumban csütörtökön megnyílt kiállításra közel kétszáz rajz érkezett. A kis alkotókat dr. Sóvágó László, Hajdúszoboszló polgármestere köszöntötte. A kiállítást dr. Bihari-Horváth László, a Bocskai István Múzeum igazgatója nyitotta meg. A zsűri négy kategóriában hirdetett eredményt.

Az alsó tagozatban első Kirn­bauer Eszter, Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola (9 éves, felkészítő tanára: Agárdi Lajos), 2. Nucz Anna, Hajdúszoboszlói Bárdos Lajos Általános Iskola (9, Tóth Edit), 3. Szalai Lili, Thököly Imre Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanulója (7, Kovács Anikó).

A felső tagozatosoknál az első három helyen nagyhegyesi tanulók végeztek. Első Szi­lágyi Viktória (12), második Arany Balázs (10), harmadik Botos Ágota (14 ). Felkészítő tanáruk: Agárdi Lajos.

A Szabó László Alapfokú Művészeti Iskola tanulóit külön díjazták. Az alsó tagozatban első Árva Marcell (10, Kokas Csilla), 2. Vágó Réka (9), 3. Simon Boglárka (9). Felkészítőjük: Tokaji Mária.

A felsőben első Bakó Péter (13), 2. Kelemen Mónika Julianna (13 ), 3. Kerekes Anna Krisztina (11). Felkészítőjük: Szoboszlainé Kádár Anikó. Több mint tíz különdíjat is kiadtak és jutalmazták a felkészítő tanárokat is.

Az alkotások két hétig maradnak a múzeumban, majd az Aqua-Palace szörf épületének előterében lesznek kiállítva újabb két hétre.

HBN-TÉ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában