Helyi közélet

2016.09.19. 14:50

Uniós pénzek is segítik a két Bihar közeledését

Komádi - Jobb lesz az orvosi ellátás a turistaközpontokban, síterepeken is.

Komádi - Jobb lesz az orvosi ellátás a turistaközpontokban, síterepeken is.

Az egészségügy fejlesztése lesz a stratégiai ágazata a Hajdú-Bihar és a romániai Bihar megye következő években történő együttműködésének. Ezt Pásztor Sándor, a Bihar megyei közgyűlés elnöke válaszolta a Napló kérdésére a két megye közgyűlési elnökének Komádiban hétfőn megtartott sajtótájékoztatóját követően.

Összehangolni a programokat

Az utóbbi hónapokban rendszeresek a találkozók Pajna Zoltán hajdú-bihari közgyűlési elnök és Bihar megye kollégája között. Erre leginkább az országhatár két oldalán lévő hagyományőrző és kulturális események adnak alkalmat. Nemrégiben Esztárban is találkozott a két közgyűlési vezető, ahol Pásztor Sándor a két megye együttműködésének szorosabbra fűzését illetően jó alapnak nevezte, hogy mindkét megyei szervezetnek magyar elnöke van.

– Több szintű együttműködésen dolgozunk, ennek része a megyék, a települések, valamint az egyházmegyék közötti közös projektek, színterei pedig az egészségügy, a kultúra, valamint a gazdaság – fogalmazott Pásztor Sándor a komádi sajtótájékoztatót követően. – Ebben az országhatár két oldalán fekvő négy-négy megye összesen 290 millió eurós uniós forrásra számíthat, amelynek felét a stratégiai programként szereplő egészségügy beruházásokra költenek. Ebben szerepel a nagyváradi klinika onkológiai részlegének fejlesztése, a hegyvidéken a turizmust segítő egészségügyi kiszolgáló egységek létesítése, együttműködés a nagyváradi és a debreceni klinikák között, illetve a megyei egészségügyi ellátás műszerezettségének javítása. Szóba került még a két megye, illetve megyeszékhely kulturális programjának összehangolása, közös programfüzet megjelentetése.

HBN–KZS


Megtartani a fiatalokat

A hajdú-bihari közgyűlés részéről a komádi tájékoztatón résztvevő Bulcsu László alelnök kiemelte, hogy az egyházakat is bevonják az együttműködésbe, így azok egyházmegyei kiterjesztésűek lesznek. A politikus elmondta még, hogy dolgozniuk kell a fiatalok elvándorlásának megakadályozásán is. Ez nemcsak kulturális, oktatási kérdés, hanem gazdasági is, és ez egy hosszútávú folyamat. A programok kidolgozására és megvalósítására munkacsoportokat hoznak majd létre és bevonják a fejlesztési ügynökségeket is. A finanszírozást pedig részben hazai forrásokból is fedezik.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában