Helyi közélet

2016.09.13. 08:55

Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett az idős debreceni nő, akit járókerettel vertek

Debrecen - A rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a helyi férfival szemben.

Debrecen - A rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a helyi férfival szemben.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2016. március 6-án arról, hogy a debreceni Fényes udvarban található lakásukban az ott albérletben lakó férfi az édesanyját bántalmazta. A járőrök a helyszínen megállapították, hogy Sz. József előzetes szóváltást követően szállásadója járókeretét felemelte és azzal a 78 éves nőt többször megütötte. A sértett a bántalmazás következtében az elsődleges orvosi vélemény alapján 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A rendőrök az 55 éves férfit elfogták és bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra. A nyomozók a helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsított ellen súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek megküldte.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában