Helyi közélet

2016.09.07. 09:38

Nincs, aki leszedje a termést - Már Romániából is hívnak idénymunkásokat Hajdú-Biharba

Hajdú-Bihar - Problémát jelent a munkaerőhiány azon zöldség- és gyümölcstermesztők számára, akiknek létfontosságú, hogy hozzáértő kezek szedjék le a terményüket. A Naplónak nyilatkozó termelők egyike azt mondta, 150-200 idénymunkásra lenne szükségük, és már Romániából kell munkásokat hívniuk.

Hajdú-Bihar - Problémát jelent a munkaerőhiány azon zöldség- és gyümölcstermesztők számára, akiknek létfontosságú, hogy hozzáértő kezek szedjék le a terményüket. A Naplónak nyilatkozó termelők egyike azt mondta, 150-200 idénymunkásra lenne szükségük, és már Romániából kell munkásokat hívniuk.

A betakarítási szezonok májustól októberig tartanak, ez idő alatt lenne a legnagyobb szükség az idénymunkásokra, azonban egyre nehezebb alkalmas munkaerőt találni. A hajdúnánási Tedej Zrt. több mint száz hektáron különféle gyümölcsöket – alma, meggy, cseresznye, szilva, körte –, valamint kisebb területen léüzemi célra sárgarépát és céklát is termeszt. Ezen felül 133 hektárt kukoricával ültettek be, mely szintén kétkezi munkát igényelne.

– Ahhoz, hogy zavartalanul folyjanak a munkálatok, betakarítási munkálatoknál 180-200, a metszésnél pedig 50 főre van szükségünk – válaszolta Molnár Miklós növénytermesztési és kertészeti osztályvezető. Megfelelő képességű, elkötelezett idénymunkást azonban egyre nehezebb találni.

Szívó hatás

– A környező településeken működő közfoglalkoztatás felszívja a munkaerőt. Úgy látszik, hogy nincs érdekeltsége senkinek abban, hogy a közmunkások a versenyszféra felé orientálódjanak annak ellenére, hogy itt két-háromszor többet keresnének – fogalmazott Molnár Miklós. Hozzátette: az általuk kínált munka – a gyümölcsszedés – nem sorolható a fizikailag megerőltető feladatok közzé, persze a nagyobb keresetért szorgalmasan dolgozni kell. A jól dolgozókkal akár végleges szerződést is köthetnek állandó foglalkoztatásra. Molnár Miklós úgy véli, ez az átvezetés lenne a megoldás, ha a rendszer jól működne.


Illusztráció: Derencsényi István


Határon túlról

Szabó Viktor, a Bold Agro Kft. ügyvezető igazgatója szintén munkaerőhiányról beszélt. Számukra a szeptember és októberi időszak a legmeghatározóbb. A 90 hektárnyi alma és a 80 hektárnyi me­ggy betakarításához szükséges napszámosokat a magasabb bérekkel próbálják megfogni.

– Teljesítményalapú bérezésünk van. Napi 8 óra munka alatt akár 7-8 ezer forintot is megkereshetnek nálunk, mégis hiányt szenvedünk – mondta az ügyvezető, hozzátette, az előttük álló szezonra 150-200 idénymunkásra lenne szükségük. Eddig a környékről jöttek hozzájuk dolgozni, most azonban már külföldről – Romániából – kell munkásokat hívniuk.

Több munka, mint kéz

A munkaerőhiányt a dinnyések is megsínylik. Győri Lajos 11 hektárnyi dinnyéjét családja segítségével szedte le. – Akik eddig dolgoztak nálunk, mind behívták közmunkára. Meg sem tudnánk most őket fizetni. Nagyon veszteséges ez az év, csupán 10-15 forintot adtak a dinnye kilójáért – mesélte a dinnyetermesztő.

Farkas Sándor olyannyira nem talál napszámosokat, hogy két éve már nem is termel dinnyét. – Mindenki elment közmunkára, pedig nem lenne szükség sok emberre – mondta. A 4-5 hektár területre átlagosan 5-6 emberre lenne szüksége, de ennyit sem talál.

HBN–VK


Nem könnyű feladat

Habár a mezőgazdasági idénymunkák különösebb szakértelmet nem kívánnak, mégse könnyű megfelelően elvégezni azt. Mindkét dinnyetermesztő úgy véli, hatalmas felelősség a dinnyékkel dolgozni, erre pedig a diákok nem alkalmasak. – Alkalmaztunk diákokat már, de nem jártunk jól. Akik csak játékból eltörik, vagy elejtik véletlenül a gyümölcsöt, máris nagy kárt okoznak – mondta Farkas Sándor. – Aki tapasztalatlan, nem tud dinnyét szedni. Nagy hiba, ha nem tudják, mennyi 3 kilogramm, és ennél kisebb súlyú dinnyéket szakítanak le. Szintén kevesen tudják, mi számít egészséges gyümölcsnek – fogalmazott Győri Lajos. Hozzátette: dinnyével foglalkozni nagyon megerőltető. A 6-10 kilós gyümölcsöket nem könnyű emelgetni, rakodni, naponta akár 120-150 mázsányit is meg kell mozgatni.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában