Helyi közélet

2016.09.30. 07:57

„Minden nap egy újabb kihívás”

Debrecen - Nemcsak a madarakkal, ma még az apróbb vadakkal is küzdenek a repülésbiztonság megteremtéséért.

Debrecen - Nemcsak a madarakkal, ma még az apróbb vadakkal is küzdenek a repülésbiztonság megteremtéséért.Az alig egy kilométerre lévő szeméttelepen fehér felhőként emelkedik el a talajról több száz vagy ezer sirály, amikor egy munkagép megzavarja lakmározásukat. Mindezt a repülőtéren, az Airport Debrecen Kft. ügyvezetője, Sápi Tamás ablakából figyelhettem meg rövid várakozásom alatt. Így nap, mint nap szemmel látható a probléma forrása, de ez csak egy szelete a repülésbiztonság bonyolult kérdéskörének.

Nem új keletű probléma

Mielőtt azonban ezt részletesen megbeszélnénk, ugorjunk vissza egy kicsit a múltba, amiben kalauzunk Deleff István, aki megszakításokkal több mint két évtizedig volt repülésirányító a debreceni reptéren. Még jól emlékszik a „szovjet időkre” is, amikor szintén problémát okozott a madarak jelenléte. Az itt állomásozó repülőezred rakétapisztolyból lőtt ki „tűzijátékot” az elriasztásukra, s repülési szakember szerint ez rendkívül hatásos volt. Ugyancsak a jól bevált módszerek közzé tartozik sólymok alkalmazása, illetve hang­ágyúk üzemeltetése, de úgy véli, azokat minimum 300 méterenként kell telepíteni, hogy igazán hasznosak legyenek.

A volt kolléga, Deleff István véleményére reagálva Sápi Tamás előbb ezeket vette sorra. Elmondta, korábban ők is alkalmaztak solymászt, de a levegőbe emelkedő madár legtöbbször a szeméttelep felé vette az irányt, mert ott nagyobb tömegű zsákmány várta. A rakétás riasztást ismeri, sőt tudja, ez az egyik leghatásosabb módja a madarak elzavarásának, és már folyamatban is van ilyen eszköz beszerzése. Hangágyúból több található a kifutópálya mentén, de egy jármű segítségével mobil módon is alkalmazzák. Emellett használnak elektromos riasztót is, amivel a ragadozó madarak hangfrekvenciáját utánozzák. Mindez arra szolgál, hogy állandó feszültségben tartsák a madarakat, ne a kifutópálya közelében, illetve a repülőtéren szálljanak le.

Ma még nehéz megfelelniük a fenti céloknak, mert a reptér 260 hektáros területének egy jelentős részét jó búvóhelynek számító fás, cserjés növényzet borítja. Így a madarak mellett meg kell küzdeniük a nyulakkal is, mert olykor azok is a kifutópályára merészkednek, bár veszélyességük elhanyagolható a madarakéhoz képest. Ma már nem, de korábban az őzek is gondot jelentettek, ezért 2014-ig egy hivatásos vadászt is alkalmaztak az elriasztásukra, illetve kilövésükre. Két éve azonban szigorodtak a biztonsági feltételek, nem lehet fegyveres dolgozónak a reptér területén tartózkodnia – a hatóságok kivételével – nyitvatartási időben.

Szigorúbb követelmények

Bő egy esztendő múlva már amúgy sem fog problémát jelenteni az apróvadak jelenléte, mert a további szigorítások miatt 2017 végére meg kell tisztítani a reptér teljes területét a növényzettől, csak a fű maradhat, amit az eddigieknél sűrűbben kell kaszálni. Annak a hossza 10-20 centiméteres lesz, mert az apró rágcsálók nem látnak ki belőle, így megfogásuk előtt nem tudnak időben elbújni, a nyulak pedig nem tudnak benne elrejtőzködni. Emellett fel kell számolni az élelemforrásukat, akárcsak a madarakét, s ehhez le kell fedni a nyílt vizeket a reptéren, illetve környékén. A tűzvíztározót például úszó golyókkal kell beborítani, a Tócó patakhoz vezető árkot pedig hálóval kell lefedni – sorolta az ügyvezető.

Tavaly a reptéren egy holland innovatív cég egy műsólymot mutatott be, amely megtévesztésig hasonlított az igazira szárnyalás közben. A meggyőző bemutató után Herdon István, a repülőteret üzemeltető Xanga cégcsoport vezetője idén márciusra ígérte itteni bevetésük kezdetét, amit többen azóta is hiányolnak. Sápi Tamás szavaiból kiderült, nem anyagi okok miatt nem vásároltak belőle, hanem itt egyszerűen nem váltak volna be. Nem tudott ugyanis dominánssá válni a reptérre szokott élő ragadozókkal szemben, melyek védték a területüket tőle. Ezek után másban kell keresni a megoldást, ami azonban nem lehet százszázalékos, olyan módszer egyszerűen nem létezik a madárütközésekkel szemben. Szerencsére ennek az a verziója, amit a lapunk levelezési rendszerén, az Agorán egyik olvasónk felvetett, hogy a reptéren kívül is repkednek madárrajok, azokkal is találkozhatnak a le-felszálló gépek, Sápi Tamás szerint szinte soha nem fordul elő. Éppen elég a reptérre és közvetlen környékére koncentrálniuk.

Nem lesz élelmük

A már említett intézkedések mellett további jó hírrel is szolgált, már folyik az egyeztetés a szeméttelep üzemeltetőjével, hogy 2018-ig megoldja a zárt rendszerű hulladékszelektálást, így nem kerül ki élelem a madaraknak a szeméttelepre. A reptér területén is mindent elkövetnek, hogy ne találjanak majd ott táplálékot. A kérdésre, hogy használhatnak-e mérget, ami könnyen elejét venné a további táplálkozásuknak, az ügyvezető azt mondta, ezt két okból sem tehetik meg. Védett madarak is áldozatul eshetnének, és a talajból az eső bemoshatná a mérget a Tócó patakba.


A varjak is kárt okoznak

Sápi Tamás elmondta, a varjak véletlenül sem ütköznek a gépeknek, de így is tudnak kárt okozni. Mivel a kifutópálya ötször öt méteres betonlapokból áll, a közöket a dilatációt biztosító rugalmas anyaggal töltik ki. Ezt szokták a varjak előszeretettel felszedni, hogy az alatta megbúvó apró élőlényekhez jussanak. Így viszont a keletkező résbe befolyó víz télen megfagyva felrepeszti, porlasztja a betont, amit állandóan javítani kell. Hozzátette, a már megpályázott ILS II. leszállító berendezés miatt egyébként is hozzá kell nyúlni teljes hosszában, hiszen a pálya közepén fogják földbe süllyeszteni a lámpasorokat.


Debrecen - Felszállás közben, még a kifutópályán történt a baleset.

 


Debrecen - Madárrajjal ütközött felszállás közben a Wizz Air légitársaság Londonba induló gépe a debreceni repülőtéren vasárnap este. Az Airbus 320-ast vészfékezéssel sikerült megállítaniuk a pilótáknak. A gépen százhetvenhárman voltak, köztük négy csecsemő, amikor nekik ütközött a sirálycsapat. Az RTL Híradójának riportja.


Debrecen - Csak részben igaz a Blikk internetes oldalán megjelent hír, miszerint lezárták a Debreceni Nemzetközi Repülőteret, mert kedden délelőtt kényszerleszállást hajtott végre egy Gripen vadászgép.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában