Helyi közélet

2016.09.30. 13:36

Illegális bevándorlás - Január végéig meghosszabbította a fokozott ellenőrzést a rendőrség

Budapest - Négy hónappal, január végéig ismét meghosszabbította az ország egész területére korábban elrendelt fokozott ellenőrzést Papp Károly országos rendőrfőkapitány.

Budapest - Négy hónappal, január végéig ismét meghosszabbította az ország egész területére korábban elrendelt fokozott ellenőrzést Papp Károly országos rendőrfőkapitány.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken a rendőrség honlapján azt közölte: az országos rendőrfőkapitány szombat 0 órától január 31-én éjfélig Magyarország teljes közigazgatási területére vonatkozóan a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, illetve megszakítása érdekében rendelte el a fokozott ellenőrzést.

Tavaly szeptemberben Papp Károly az illegális migráció miatt rendelte el a fokozott rendőri ellenőrzéseket. Ezt azóta többször meghosszabbították, legutóbb július elsejével, három hónappal.

Csiszér-Kovács Viktória, az ORFK szóvivője az M1 aktuális csatorna egyik tavaly októberi adásában azt mondta: a rendőrök bárkit igazoltathatnak, ruházatukat átvizsgálhatják, és a gépjárművek csomagtartójába is benézhetnek.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában