Hivatás és kedvtelés: bibliográfia, egyiptológia

Debrecen – „A bibliográfus alkotónak érzi magát, mert valami meglévőből egy más minőséget hoz létre.” Interjú Berényiné Varga Ibolya Kertész Gyula-díjjal elismert könyvtárossal.

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Helytörténeti Könyvtárosok Szervezete a Bibliográfiai Szekcióval közösen dr. Kertész Gyula bibliográfus-helytörténész emlékére 2005-ben díjat alapított.

A kitüntetést, melyet évente egy alkalommal adnak át, az idén Berényiné Varga Ibolyának, az egyetemi könyvtár volt munkatársának ítélték. Veszprémben, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 48. Vándorgyűlésén vette át.

Ismerte személyesen a díj névadóját?

Berényiné Varga Ibolya: Igen. Kertész Gyula, könyvtárosok százait tanította Debrecenben a Tanítóképző Intézetben. Nekem is tanárom, sőt csoportvezető tanárom volt. A főiskola elvégzése után pár évvel az egyetemi könyvtárba kerültem, ahol a szakmai munka ismét összehozott Kertész Gyulával. Ő akkor már Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban dolgozott, a Retrospektív Bibliográfiai Osztály vezetője volt. Munkám során nagyon sok tanácsot, módszertani segítséget kaptam tőle, így a tanár-diák viszonyból kollegiális barátság lett.

Mit tudott a könyvtári munkákról, mielőtt a főiskolára jelentkezett?

Berényiné Varga Ibolya: Sok mindent! Azon kivételes esetek közé tartozom, akik nem véletlenül sodródtak erre a pályára, bár gyerekkoromban régész szerettem volna lenni, amihez ma is vonzódom. Negyvenéves könyvtárosi pályafutásom során azzal szembesültem, hogy sok kollégám véletlenül lett könyvtáros, bár szerencsére ma már többnyire tudatosan választják ezt a hivatást. Nos, már gyerekkoromban sokat olvastam, bár nem értelmiségi családból származom, de jó tanáraim voltak, és általános iskolás koromban elolvastam a kis falusi „egyszekrényes” könyvtár minden könyvét válogatás nélkül. Aztán gimnáziumba kerültem Kalocsára. Megtudtam, hogy van egy könyvtáros szakkör a járási könyvtárban. A járási könyvtár abban az időben kivételes hely volt, ugyanis az 1960-as évek végén a régi kalocsai zsinagógát akkor alakították át egy gyönyörű, modern könyvtárrá.

Fotó: Derencsényi István

Pályaválasztásomat nagymértékben meghatározta a vezetője, aki egy igazi népművelő könyvtáros volt. Én itt minden könyvtári munkát megismertem. Nekem a főiskolán egy évig jóformán nem volt olyan tantárgy, ami újdonságot jelentett volna. Ebben a közegben kaptam egy olyan könyvtárosi szemléletet is, amely egész pályámat meghatározta.

Azonnal az egyetemi könyvtárba került, s mindjárt bibliográfusnak?

Berényiné Varga Ibolya: Nem, előbb könyvesboltban is dolgoztam, mert nem kaptam könyvtárosi állást, de ide kötött a családom, Debrecenben kellett maradnom. 1974-ben kerültem az egyetemi könyvtárba, ahová egy éppen megüresedett helyre felvett Csűry István, az akkori főigazgató. Kivételes szerencse, hogy az ő tanítványának is mondhatom magam. Csűry István javaslatára bekapcsolódtam az egyetemi könyvtár bibliográfiai munkálataiba. Elsőként egy debreceni diáklap – Debreceni Főiskolai Lapok – feldolgozását kezdtem el. E lap kiadója a Református Kollégium „Magyar Irodalmi Önképző Társulata” volt. Irodalomtörténeti jelentőséggel is bír, hogy az akkor éppen debreceni joghallgató fiatal Ady Endre is munkatársa volt, számos ifjúkori „zsengéje” jelent meg ebben a diáklapban. Ezzel a kiadvánnyal kezdődött Kertész Gyulával a szakmai kapcsolatunk. Elismerő méltatást írt a repertóriumról, és később is figyelemmel kísérte a munkámat.

Említene más munkáit?

Berényiné Varga Ibolya: Az 1970-es években indultak a könyvtár bibliográfiai kiadványsorozatai, többek között a Tiszántúli időszaki kiadványok repertóriumai című sorozat, amelyben az én munkáim is megjelentek. Többek között a Debreczeni Szemle „Irodalmi, színházi, zenei és képzőművészeti hetilap” (1912–1915) repertóriuma. Szerkesztője és kiadója az a Szatmári Zoltán volt, akinek munkássága elválaszthatatlanul összefonódott a debreceni sajtó több mint negyedszázadnyi mozgalmas történetével. Életéről és pályájáról a repertórium bevezetőjében emlékeztem meg.

Egy-egy ilyen munka után a bibliográfus joggal érzi alkotónak magát?

Berényiné Varga Ibolya: Igen, a bibliográfus alkotónak érzi magát, mert valami meglévőből egy más minőséget hoz létre. Az anyag ott van a sajtótermékekben szétszórva, de ebből egy új műfajt kell létrehozni. Ez rendkívül hasznos munka, akár nyomtatásban jelenik meg egy repertórium, akár elektronikus formában érhető el. Napjainkban ismét nagy hangsúlyt kap a „lokalitás”, fontos a helytörténeti kutatás. A repertóriumok pedig a helytörténeti kutatás nélkülözhetetlen segédeszközei.

Ezután mindig ezt a munkát végezte?

Berényiné Varga Ibolya: 1980-ban kerültem a Szakreferensi és Bibliográfiai osztályra, ahol előbb Korompay Gábornéval együtt, majd az ő osztályvezetővé történt kinevezése után 1986-tól 2000-ig – a nyomtatott kiadások megszűnéséig – szerkesztettem az Egyetemi bibliográfiát és az egyetemi könyvtár bibliográfiai kiadványainak sorozatszerkesztői feladatait is elláttam. 2002-ben megbíztak az új Társadalomtudományi Könyvtár vezetésével. 2007-ben mentem nyugdíjba, de 2010-ig dolgoztam.

A nyugdíj nem keltett légüres teret?

Berényiné Varga Ibolya: Kezdetben igen, hiszen mint mindenkinek, hiányzott a napi rutin, s úgy éreztem, hogy még sokat tudnék tenni a könyvtárért. De kárpótolt, hogy kiváló kezekbe adtam át a stafétabotot.

Említette, hogy van egy hobbija.

Berényiné Varga Ibolya: Igen, ez is kapcsolódik a középiskolás éveimbeli vonzódásomhoz, a régészethez. A hobbim az egyiptológia. Több mint húsz éve foglalkozom vele. A Debreceni Művelődési Központban van egy klubunk (Ókori Egyiptom Klub), amelynek alapító tagja vagyok, de újabban a vezető biztatására kedvenc témáimról előadásokat is tartok.

- Bakó Endre -