Helyi közélet

2016.09.25. 18:56

Az újveséseknek is megvan az érdekvédelme

Debrecen - Új vesével új, érdekvédelmi egyesületet alapított Sajó Sándor.

Debrecen - Új vesével új, érdekvédelmi egyesületet alapított Sajó Sándor.

Sajó Sándor 1948-ban született Debrecenben. Gépészmérnöki diplomával egy közműszolgáltató vállalatnál helyezkedett el. Különféle műszaki irányítói, vezetői beosztásokban dolgozott több mint 30 évig. Nyugdíjba vonulásáig egy városgazdálkodási cég ügyvezető igazgatói teendőit látta el. – Kisgyerekkorom óta sportolok kisebb nagyobb megszakításokkal, amit tanulmányok, munkahelyi elfoglaltság, vagy sérülések okoztak. Tornászként kezdtem, majd alkatom jelentős változása miatt kézilabdával folytattam. Közben 16 éves korom környékén megismerkedtem a cselgánccsal, amit a kézilabdával párhuzamosan, kiegészítő sportként folytattam, majd csak a judo maradt. Később, amikor már csak amatőr módon sportoltam, sportvezetőként tevékenykedtem elsősorban a judo sportban. Tevékenységemért 2000-ben megkaptam a Magyar Judoért érdemérmet, 2011-ben pedig a Magyar Sportért-díjat – mutatta be munkás- és sportos éveit Sajó Sándor.

Miután kiderült, hogy magas vérnyomását a vese megbetegedése okozza, a gyógyszeres kezelés ellenére kiválasztószerve leállt. Két évig tartó dialízises kezelés után a megoldást a transz­plantáció jelentette. 2014. november 30-án kapott új vesét a Debreceni EOEC Sebészeti Klinikáján, és bevallása szerint azóta ismét jól van, teljes életet él, sportolgat. Azért vállalta el a Szervátültetettek vitéz Váry Sándor Kelet-Magyarországi egyesületének megalakítását, hogy segítse sorstársait.

Az egyesületről

Az egyesület névadója vitéz Váry Sándor, a híres Debreceni Református Kollégium neves tornatanára és vívómestere volt, aki vitézi címét az első világháborúban mutatott hősiességével érdemelte ki. Bemutatkozásuk még hivatalos megalakulásuk előtt megtörtént Debrecenben, idén februárban, a transzplantáltak sportnapján és farsangi összejövetelén.

A résztvevők között képviselte magát az alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért, dr. Nemes Balázs, a DEOEC Transzplantációs Tanszék vezetője, Debrecen város tisztségviselői, a Debreceni Egyetem vezetése, a Magyar Szervátültetettek (MSZSZ) elnöksége, a résztvevő egyesületek vezetői, a meghívott vendégek, sportolók.

Programokban is segítenek

A lenti elérhetőségeken várják a régió ellátási köréhez tartozó, transzplantációra alkalmas, és arra váró betegeket, a problémák megbeszélésére, a megoldási javaslatok kidolgozására, ezek közvetítésére az orvosok felé. Segíteni akarják az öntevékeny, fizikai és a mentális egészségmegőrző aktivitások szervezését és rendezését. Az egyesület tagjainak érdekképviseletét, munkaerő-közvetítését.

Igyekeznek ott lenni sport-, kulturális és érdekvédelmi rendezvényeken. Az egyesület várja a pártoló és tiszteletbeli tagokat is.

HBN–Kiss Erzsébet

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában