Helyi közélet

2016.09.28. 18:18

A sporttudomány aktuális kérdéseiről lesz szó Debrecenben

Debrecen - Osztatlan testnevelőtanár-képzés 10 szakpárral és sportközgazdász mesterszak.

Debrecen - Osztatlan testnevelőtanár-képzés 10 szakpárral és sportközgazdász mesterszak.

Debrecen. Többek között az egyetem új sporttudományi képzéseiről (testnevelő tanár alapszak, sportközgazdász mesterszak), a sporttudományi szakkollégium indításáról, az intézménynek a tudomány – egyetem – sport területén végzett modellértékű munkájáról tanácskozik szerdán és csütörtökön a Testnevelési és Sporttudományi Szakmai Kollégium. A Nagy­erdei stadionban megrendezett ülés előtt a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének igazgatója, Balogh László elmondta, a Magyar Rektori Konferencia sporttudományi bizottsága mellett ez a grémium a sporttudományi felsőoktatási képzés véleményformáló és döntéshozó szakmai testülete. Ennek megfelelően a kétnapos tanácskozás célja meghatározni a magyarországi sporttudományi alap- és mesterszakoknak az új képzési mintatervét, egyeztetve a szakszövetségek elvárásával, a nemzeti sportstratégiai elvekkel és az élő sporttal.

Visszahozni az értékeket

A bolognai rendszer 2005-ös bevezetése óta a magyar felsőoktatás sok értéke átalakult, mint például az osztatlan testnevelőtanár, az edző és sportrekreációs alapszakok, illetve négy mesterszak, melyeket jövő évtől újra indítanak. Ezzel elérhető lesz, hogy újra a világ legismertebb sportszakemberképző helyeivel egyenrangúak legyenek a magyarországiak.

Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, a kollégium elnöke előtte hasonló gondolatokat fogalmazott meg, amikor elmondta, az olimpiák utáni sportszakmai összejöveteleken a sikeres külföldi nemzetek képviseletében sok, egykor a TF-en végzett magyar van jelen. Ez is alátámasztja, hogy a korábban bevált képzést, oktatást vissza kell hozni a gyakorlatba, mert néhány sportág kivételével hanyatlás tapasztalható a magyar sportban. Mocsai Lajos arról is beszélt, hogy a sporttudomány a következő öt évben gyökeresen meg fog változni a szenzoros technológia és a hozzárendelt analitika, valamint a naprakész funkcionalitás segítségével.

Debrecenben már van

Ezek mind a Debreceni, mind a Testnevelési Egyetemen jelen lesznek. Most még az itteni intézmény áll jobban technikailag, hiszen már átadták a stadionban a diagnosztikai és terápiás központot, de a TE rövidesen 1,2 milliárd forintos költséggel világszínvonalú analitikai laboratóriumot hoz létre egy amerikai cég segítségével, amelyet a debreceni képzésben is használhatnak.

HBN–ÉP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában