Reményt adni, egy életre

Debrecen - A Down-szindrómás pincér és a kerekes­székes önkéntes is bizonyítja, hogy nem szabad feladni.

Nem adom fel! – hangzik a csapatkiáltás, amikor megérkezünk a táborba. Nem pusztán egy mondat, hanem egy üzenet, amit a Nem adom fel Alapítvány nap mint nap közvetít. Az utcazenélésből indult, közel száz fős, kilencven százalékban mozgássérült tagokból álló alapítvány hivatalosan 2006 óta működik – magyarázta a Naplónak Papp Szabolcs szóvivő. Kiemelte, tevékenységi körük igen széles, kávézót és „Nemadomfel” házakat üzemeltetnek, ahol megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatnak, továbbá koncerteket szerveznek, tréningeznek, takarítást és kerti gondozást vállalnak. Gyakorlatilag mindegy, hogy éppen mit csinálnak, mindenhol azt szeretnék átadni, hogy soha nem szabad feladni.

Sérülten pincérkedik

A Down-szindrómával élő Hidvéghi Zoltán régóta tagja az alapítványnak, önkéntesként dolgozik a budapesti kávézóban. Pincér már egy éve, és a munkája minden percét élvezi. – Számomra nagyon sokat ad az alapítvány, jó lenne, ha ezt mások is átélhetnék. Szeretném, ha még több tagunk lenne – mondta a középkorú férfi.

Mindezalatt a csoportok egymástól elkülönülve készültek az esti ki mit tudra. A közösség érzékenyítő csapata interaktív előadásokat tartva járja az országot. Károly kerekesszékes önkéntesként kezdett. Miután elvégezte a Károlyi Gáspár Egyetem színháztudományi szakát, tapasztalati szakértőként számított rá a társaság. – Magyarországi viszonylatban elég nagy különbség van a fogyatékkal élők és az épek között. Az előadásokkal ezek áthidalás a célunk – jegyezte meg. Hozzátette, az alapítvány híre külföldre is elért, ezáltal számos meghívást kaptak. Most már a Felvidéken, Svájcban, Németországban és Pekingben élő emberek is tudják, hogy „Nem adom fel”.

Előítéletek érik

Az alapítványnak számos önkéntese van. Ők egyénileg választják meg, hogy melyik tevékenységi körhöz csatlakoznak. Az egyik legújabb tag egy budapesti, tizenhat éves diáklány. – Félig kínai vagyok, így saját magamon tapasztalom, hogy milyen előítéletesek az emberek. Azért jelentkeztem önkéntesnek, mert úgy éreztem, nem fair dolog az élettől, hogy megvan mindenem, a fővárosban élhetek, szerető családban növök fel, és mindezért pedig semmit sem tettem. A sok jóért cserébe nekem is nyújtanom kell valamit. Ez azonban nem ment könnyen. A korom miatt sok helyről elutasítottak. Ekkor találtam rá a Nem Adom Fel-re. Nem mondom azt, hogy nem féltem, hiszen nem ismertem senkit, azonban mindenki közvetlen volt, így már a második napon úgy éreztem magam, mintha ezer éve ismerném a táborlakókat. Számomra az a legfurább, hogy mennyire megbíznak bennünk a sérültek. Teljes szívből megnyílnak – magyarázta Bálint Barbara.

HBN–Budai Lilla

Sérültek, épek, romák

A tábor 2016-ban ünnepli tízéves fennállását. – Idén közel kétszázan érkeztünk a kempingbe. Negyedik éve ezt a helyszínt választjuk, ugyanis még mindig ezt találjuk akadálymentesnek, természetközelinek és nem utolsósorban megfizethetőnek. A táborozók hetven-nyolcvan százaléka úgy érkezik, hogy ismeri a másikat. Aki elsőként látogat el hozzánk, annak sem kell aggódnia, hiszen egy befogadó integrált csapattal találkozik. A csoportokat is úgy alakítjuk ki, hogy sérültek, nem sérültek, romák, gyerekek, egyetemisták, felnőttek együtt tudjanak működni és segíteni tudják a másikat. Egyik program sem kötelező, ha valaki úgy érzi, hogy fáradt és egyedül akar lenni arra is van lehetősége – mondta Papp Szabolcs.