Úgy élnek Félhalmon, mint a Paradicsomban

Egyek - Vendégnek érzi magát Magyarországon a német házaspár, úgy is viselkednek, bár 15 éve élnek itt nyaranta.

– Olyanok vagyunk, mint a fecskék. Tavasszal megérkezünk, ősszel elmegyünk. Haza, Saarbrücken mellé, hogy aztán a következő évben ismét visszajöjjünk – mondja Peter Kuntz és felesége, Manon, akikkel a nemrégiben megtartott egyeki falunapon találkoztunk. Bár a társaságunkban volt Miluczky Attila polgármester, aki Németországban végezte doktori iskoláját, fordíthatott volna, de a házaspár ragaszkodott a magyar nyelvhez, így beszélgettünk. Magyarországi történetük 1998-ban kezdődött, mégpedig Tiszafüreden.

Eltették a gondolatukba

– Szabadságunkat töltöttük a Tisza-tó mellett. A táj, a víz, a puszta, az élővilág nagyon megtetszett nekünk. Többfelé ellátogattunk, felkerestük a környék településeit, és így jutottunk el Egyekre is. Félhalmon megláttunk egy parasztházat, amire németül is kiírták, hogy eladó. Megálltunk, néztük az épületet, az udvart és nem szóltunk semmit, de tudtuk, mindkettőnknek ugyanaz járt a fejében. Szabadságunk végén hazautaztunk, a félhalomi parasztházat pedig eltettük a gondolatunkba. Következő évben is Tiszafüreden voltunk, megnéztük a „házunkat”, ami még mindig eladó volt, sőt a rákövetkező évben is. 2001-ben vásároltuk meg a vályogfalú, nyáron hűst adó kis épületet. Akkortól kezdve néhány hónapot itt töltünk minden évben.

Tojásból nem fogynak ki

És hogy már 1999-ben mennyire komolyan gondolták a házvásárlást, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy lakóhelyükön beiratkoztak egy magyar nyelvtanfolyamra.

Készültünk Magyarországra, gondoltuk, ha itt élünk, akkor beszélgetnünk kell, meg kell magunkat értetni a környezetünkben élőkkel

– magyarázza a férj, aki munkás éveiben bányamérnökként dolgozott a Saar-vidéki szénbányákban.

– Érdekes – folytatja –, hogy a férfiak az én, a nők a feleségem magyar beszédét értik meg jobban. Sok magyar barátunk lett itt a másfél évtized alatt. Mióta itt vagyunk, költöztek a környékre más németek is, de velük nem tartjuk a kapcsolatot, mert sokszor hangosak, nagyképűek. Nem szeretjük ezt a mentalitást. Mi még mindig vendégeknek érezzük magunkat, és ennek megfelelően viselkedünk. Tapasztaljuk, kedvesek velünk az emberek. Hoznak ajándékba ezt-azt, de leginkább tojást. – Nagyon tetszik nekünk Magyarország, érdeklődünk a kultúra, a tánc, a népviselet iránt, és a puszta ugyanolyan megragadó nekünk, mint amikor először rácsodálkoztunk. Kimegyünk délután, alkonyat felé, nézzük a madarakat, a férjem fotózza is őket, hallgatjuk a csendet, gyönyörködünk a naplementében, ami mindig más és más. Az élővilág pedig egyszerűen csodálatos. A múltkoriban például aranysakált láttunk. Olyan, mint ha a Paradicsomban élnénk. Egy hátránya van csupán: sok a szúnyog. Szomorúak vagyunk, amikor eljön a hazautazás ideje.

HBN–KZS

Évről évre kis lépésekben

A Kuntz házaspár szerint érdekes változáson ment át Magyarország az elmúlt közel húsz évben, amióta ide járnak.

Mondják, ők még láthatták a régi világot is, amikor szekereken szénát szállítottak, aztán a népviseleteket, a csikósok öltözékét a pusztában. Mára Egyek egy európai falu lett. Évről évre egyre tisztább, rendezettebb a település, mintha az itt élők jobban magukénak éreznék lakóhelyüket. Minden esztendőben rácsodálkoznak a változásokra, amelyek nem nagy lépések, viszont megmaradó, tartós változások.