Helyi közélet

2016.06.20. 10:33

Mind elkapkodták a befőtteket

Magyarhomorog - A közfoglalkoztatásban termelt élelmiszereket az önkormányzat a saját boltjában adná el.

Magyarhomorog - A közfoglalkoztatásban termelt élelmiszereket az önkormányzat a saját boltjában adná el.

Látványpékség, szociális bolt és varroda is lesz a településen, olyan sikeres a közfoglalkoztatási program termelői oldala – tudtuk meg Barabás Károlyné polgármestertől. Az önkormányzat már meg is vásárolt egy régi bolthelyiséget, amelyben a közfoglalkoztatásban megtermelteket és alapvető élelmiszereket árulnának kedvező áron a felújítás után. E szociális boltot veszi majd át a tartalommal megtöltött szociális szövetkezet, továbbá a tésztaüzem is átkerül, s látványpékséget is terveznek az új üzletbe. A most főként szőnyegkészítéssel foglalkozó kisüzem is új helyre költözik, két éve megvettek ugyanis egy régi varrodát a településen, ahol a tervek szerint ágyneműt és munkaruhát is készítenének.

A szintén a közfoglalkoztatás keretében működő savanyítóüzem igazi sikertörténet: február végére már az összes befőttjüket eladták, ezért ebben a szezonban még több finomságot kell üvegbe zárniuk.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában