Helyi közélet

2016.06.14. 11:04

Egyetemi partneriskola lett a nánási gimiből

Hajdúnánás - Az együttműködés célja, hogy Hajdúnánás és Debrecen között szorosabb legyen a tanárképzési kapcsolat.

Hajdúnánás - Az együttműködés célja, hogy Hajdúnánás és Debrecen között szorosabb legyen a tanárképzési kapcsolat.

Újabb fontos állomásához érkezett a Debreceni Egyetem és a hajdúváros közötti stratégiai együttműködés, hiszen különleges elismerésben részesült a Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium, amikor a Debreceni Egyetem (DE) a magas szintű munkája segítésének szándékaként partneriskolájává fogadta. A megtisztelő címet tanúsító táblát június 7-én a gimnázium dísztermében ünnepélyes keretek között vehette át Gömöri József igazgató Maticsák Sándortól, a DE Tanárképzési Központjának főigazgatójától.

Egyfajta elismerés

A főigazgató elmondta, hogy a tanárképzés fő mozzanata a gyakorló év bevezetése, amely azt jelenti, hogy az ötéves képzést követően a hallgatók egy évet töltenek különböző iskolákban. Az egyetemnek vannak gyakorló gimnáziumai és általános iskolái Debrecenben, de ezenkívül a partneriskolákban is elhelyezik hallgatóikat, melyeknek számát folyamatosan bővítik. Maticsák Sándor kiemelte: a hajdúnánási gimnázium számára egyfajta elismerése ez eddigi munkájuknak, amely a közeljövőben még magasabb szintre fog emelkedni a két intézmény között. Az egyetemre tavaly több mint 500 középfokú oktatási intézményből érkeztek diákok. Ebben a rangsorban Hajdúnánás a 9. helyet foglalja el az egyetemre bekerülő diákok összlétszámát illetően. Bartha Elek, a DE oktatási rektorhelyettese hangsúlyozta: tanárutánpótlás szempontjából fontos, hogy jól képzett pedagógusok kerüljenek ki a felsőoktatási intézményekből, akik többek között az elkövetkezendő időszakban a hajdúnánási alap- és középfokú oktatási intézményekben is kiválóan helyt tudnak majd állni.


Fotó: Harsányi Zsolt


– Szakmai rangot ad gimnáziumunknak az egyetemmel való együttműködés – mondta Gömöri József igazgató, aki kiemelten fontosnak tartja a két intézmény közötti partnerséget, hiszen a gimnázium pedagógusai a sikeres vizsgák letételét követően mentortanárként is sokat profitálhatnak az együttműködésnek köszönhetően.

HBN–HZS

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában